Aranyérmes a győri böllérmáj
Első helyezést ért el a Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum három tanulója ifjúsági csapat kategóriában a kapuvári böllérfesztiválon.
Első helyezést ért el a Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum három tanulója ifjúsági csapat kategóriában a kapuvári böllérfesztiválon.
Kilenc könnyűzenei versfeldolgozás, Petőfi Sándor forradalmi lelkülete, a szabadság és a szerelem mindent elsöprő ereje, valamint a költő alakja is megelevenedik abban a koncertszínházi előadásban, amely ebben az évben újra országjáró körútra indult.
A jó idő beköszöntével egyre többször mozdulunk ki a szabadba, és magunkkal visszük kiskedvenceinket is. Dr. Dömötör Éva állatorvos elmondta, hogyan védekezzünk a külső és belső élősködők ellen.
A Győri SZC Sport és Kreatív technikum épülete előtt álló alkotás bekerült a győri értékek közé. A Felhő című mozaikot az iskola tanulói nevezték a Győri Értéktár pályázatán, melyről diáktudósítóink számolnak be.
Rendhagyó délelőttön vettek részt a Győr és környéki Honvéd Kadét Programban résztvevő diákok és tanáraik a 19. Szalontai Ferenc Területvédelmi Zászlóalj szervezésében. Tábori lelkészek beszéltek nekik a Magyar Honvédségnél betöltött szerepükről és arról, miért is a bajtársiasság a legfőbb parancs. Az előadások végén a továbbtanulási lehetőségekről is részletes tájékoztatást kaptak a kadétok.
Hosszú évek óta a prevencióra, a megelőzésre helyezi a hangsúlyt a Zölderő Környezetvédő és Szépítő Egyesület. Az egyesület minden esztendőben számos érdekes programot valósít meg, ezek többsége a fiatalok környezettudatos szemléletének alakítására fókuszál. A szervezet sokat tesz az iskolások bevonása érdekében a környezetvédelembe.
„Olyan forradalom ez, mint az elektromosság megjelenése, csak még annál is mélyrehatóbb” – hangzott el a győri Széchenyi István Egyetem Spinoff Klubjának évadnyitó pódiumbeszélgetésén, ahol a mesterséges intelligencia (MI) üzleti felhasználási lehetőségeit vitatták meg a technológiával foglalkozó szakemberek. Az eszmecsere kijózanító képet rajzolt a területről: még nem tartunk ott, hogy a gép helyettesíti az embert, ugyanakkor bagatellizálni sem lehet a világra gyakorolt hatását.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves férfival szemben, aki Győrben sportcsarnokból és kollégiumból is lopott.
Hétfőn közösségi oldalán számolt be arról az Audi Hungária Független Szakszervezete, hogy bizalmi értekezlete egyhangú döntéssel utasította el a munkáltató második ajánlatát, így továbbra sincs bérmegállapodás a vállalatnál.
Konkrét című műsorunk vendége Somkuti Bálint kutatótanár volt.