Győr
Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2024.03.22.

Kevesebb kiállító, több érdeklődő

A korábbiakhoz képest kevesebb volt a kiállító, de jóval több az álláskereső a pénteki Arrabona Állásbörzén. Erről számolt be a program főszervezője a Győr Plusznak. Battyányi Csaba kiemelte, a magyar gazdaság a korábbi felívelés után egy kicsit lelassított, ez csapódik most le a munkaerőpiacon is. 24 cég, több száz ajánlattal várta az érdeklődőket az állásbörzén, ahol rekord számban jártak álláskeresők, Győrből és mintegy 30 kilométeres vonzáskörzetéből.

J. Kovács Andrea 2024.03.22.

Békében élni a vízzel

A víz világnapját 1992 óta rendezik meg minden év március 22-én azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. Az emléknap egyik ötletadója egyébként az a világszerte elismert Szöllősi-Nagy András hidrológus professzor volt, aki éppen csütörtökön tartott érdekes előadást a Széchenyi István Egyetemen.

Győr+ 2024.03.22.

Látogatási tilalmat rendeltek el a győri kórház egyik osztályán

A Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház III. Belgyógyászat - Immunnephrológia és Hypertonia Osztályán a calicivírus fertőzés okozta megbetegedések számának emelkedés miatt rendelték el a látogatási tilalmat, március 21-től kezdődően határozatlan időre.

Győr+ 2024.03.21.

Kérdés-Kör: A volt polgármester kommunikációja egyértelműen baloldali narratíva

Újraindult a Győr+ TV közéleti beszélgetős magazinja, amely nem nélkülözi a politikát sem. Az újraszabott műsorban ezúttal a baloldal politikai céljai mellett arról is beszélgetnek a résztvevők, hogy a parkolási rendszer működése miként járul hozzá a város élhetőségéhez, valamint arról is, miért lehet aggályos a Közösen a Jövőnkért egyesület által összegyűjtött 12 ezer aláírás.

Németh Boglárka 2024.03.21.

Furulyás tehetségek a zeneoviban

A zene fontos szerepet játszik a kisgyerekek kreativitásának fejlesztésében, jól tudják ezt a Bartók Óvodában is, ahol kiscsoporttól kezdve a mindennapok része a ritmus, a dallamok és a zene.

Ficsór Dávid 2024.03.21.

Lengyel-magyar barátság: koszorúzás a Bem téren

Március 23. a lengyel-magyar barátság napja. Az ünnepnap kialakulásában Győrnek kiemelkedő szerepe volt, hiszen 2006-ban, a nádorvárosi Bem téren avatta fel közösen a lengyel és a magyar köztársasági elnök a két nemzet barátságát kifejező első köztéri emlékművet.

P. Csapucha Adrienn 2024.03.21.

Több tonnányi tartós támogatás

A Győri Egyházmegyei Karitász hosszú évek óta sikerrel vesz részt a Tartós Szeretet elnevezésű országos segélyakcióban, mellyel idén több mint 7,5 tonnányi adományt gyűjtött a szervezet térségünkben, így több mint 300 családot tudnak támogatni a kereszténység legnagyobb ünnepéhez közeledve. Új kezdeményezésként 30 szegény sorsú családnak speciális húsvéti adománycsomagot is kiosztott a karitász – erről is szó esett a központjukban csütörtökön rendezett eseményen.

Szöveg és fotó: MCC 2024.03.21.

A posztliberális jövő felé – Patrick Deneen amerikai politológussal beszélgettünk a győri MCC-ben

„A liberalizmus képviselői hajlamosak elfelejteni, hogy a liberalizmus is csak egy ideológia, nem pedig a politikai fejlődés végpontja, a demokrácia valamiféle csúcsteljesítménye.” Patrick Deneen amerikai politológus professzorral, a Notre Dame Egyetem Politikatudományi Tanszékének vezetőjével beszélgettünk a liberalizmus utáni jövőről, a liberalizmus kudarcáról a győri MCC-ben.

Győr+ 2024.03.21.

Újraindul a Kérdés-Kör!

Újraindul a Győr+ TV beszélgetős műsora, amely nem nélkülözi a politikát sem. Az adás vendégei ezúttal Lebóné Muhr Andrea ügyvezető, valamint Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei közgyűlés elnöke. Elsősorban a Győrt érintő aktuálpolitikai témákról beszélgetnek a március 21-ei adásban.