Októberre készülhetnek el a parkolók a Verseny utcában
A Verseny utca – Szigethy Attila út - Lázár Vilmos utca lakótömbjeinél új parkolók létesülnek, a kivitelezési munkálatok július 30-án kezdődnek el az előkészítő feladatokkal.
A Verseny utca – Szigethy Attila út - Lázár Vilmos utca lakótömbjeinél új parkolók létesülnek, a kivitelezési munkálatok július 30-án kezdődnek el az előkészítő feladatokkal.
Nem mindennapi vendégek érkeztek hétfőn Győrbe: Koszonits Patrik és Füles Ménfőcsanakon pihentek meg a hosszú út során, amelybe nemes céllal vágtak bele. A tizenkilenc éves fiatalember rezervátumot szeretne létesíteni a hányatott sorsú csacsik számára.
Számos érdeklődő jelenlétében mutatták be a Migrációkutató Intézet munkatársai tollából származó „Kié itt a tér?” című könyvet az MCC győri képzési központjában.
A Vészkijáratban ezúttal a drogokkal és az alkohollal kapcsolatos kérdéseket járta körbe Mihályi Orsi, vendége pedig a a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Színes Fogadó Tér Szenvedélybetegek Integrált Intézményének vezetője, Káldyné Szabó Eszter volt.
Értékesítette Győr belterületén két helyrajzi számon nyilvántartott, összesen 9471 négyzetméteres ingatlanát a Rába Járműipari Holding Nyrt. - közölte a társaság a tőzsde honlapján hétfőn.
Törökország, Egyiptom és a Görög szigetek. Ezek az idei nyár legnépszerűbb, legfelkapottabb utazási célpontjai.
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. 2024. július 31-étől várhatóan másfél héten keresztül munkálatokat végez Győrben, a Rónay Jácint utcában.
Kadlicsekné Betti, a Győri Barocco Táncegyesület vezetője, társalapítója tisztelte meg kollégánkat vasárnap reggel a Magunk Köztben, hiszen itt van már a várva várt „Barokk Esküvő”, amikor városunk visszarepül abba a világba, amikor még minden más volt.
A Győr+ Rádió vendége szombaton reggel Bana József, örökös levéltár igazgató, városunk díszpolgára volt.
Számos örömteli és emlékezetes pillanatot hozott a Győri Filharmonikus Zenekar elmúlt évada. A Divertimento műsora ezekből szemezgetett július utolsó hétvégéjén. Rajna Martin vezető karmester többek közt Mozart Requiemjéről, a Wagner-opera egyedülálló feldolgozásáról és Bruckner kihívásokkal teli IV. szimfóniájáról mesélt.