Nyakkendő nélkül: Barokk pompát ölt a győri belváros
Nagy hagyományokkal és egészen pontosan 31 évnyi tapasztalattal és élménnyel a háta mögött vágott bele Keglovich Ferencné Zita újfent a Barokk Esküvő szervezésébe. A győri fesztiválok ékkövének számító rendezvény hajtóereje ő és az olyan lelkes önkéntesek, mint Kadlicsekné Betti, a Barocco Tánccsoport vezetője – őket hívta a Győr+ Televízió stúdiójába Herkely.
Tavaly megmentették, idén meglátogatták a tűzoltók Pembét
Elefántmentéshez kértek segítséget a győri tűzoltóktól a győri állatkert gondozói, majdnem napra pontosan egy éve. Pembének kellett a segítség, ugyanis az akkor 22 éves, 5 tonnás elefántbika rosszul lett, és valahogy lábra kellett állítani. A tűzoltók segítettek, Pembé jobban lett, most pedig látogatóban jártak nála a tűzoltók.
Győrben is roham van az albérletekért
A felvételi ponthatárok kihirdetésével magasabb fordulatszámra kapcsol többek között, Győr albérletpiaca is.
Már keresik Győr város borát
Idén is megrendezik az ikonikus Győri Bornapokat. Augusztus 22-e és 24-e között ismét a hűvös, alkoholos nedűké lesz a főszerep a barokk belvárosban.
Életek ezreit menti meg a gondosóra
Ingyenes telefonos applikáció is segíti mostantól a „Gondosóra” felhasználókat és hozzátartozóikat.
Dübörög a győri táborszezon
Nagy sikerrel zárult a három hetes építőtábor a Generációk Háza szervezésében, ahol 21 nap alatt, összesen háromszázhatvan gyermek fordult meg a marcalvárosi kiserdőben.
Szombati munkarend a GYHG-nál
Az augusztus 20-i hosszú hétvége hétfői munkanapját előre hozottan, augusztus 3-án, szombaton dolgozzuk le. A GYHG közleményében tájékoztatta a lakosságot a munkarendjéről.
Fogadóórát tart a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület
Fogadóórákat tartanak a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület tagjai. A TSZV a június 9-ei választáson 3 képviselői helyet és a polgármesteri széket szerezte meg.
Horgászokat segítő applikáció halradarral és MI-alapú kórtörténet – jól szerepeltek a SZE csapatai
Horgászokat segítő applikáció innovatív halradarral és mesterségesintelligencia-alapú kórtörténet-összegzés: a VRG Tackle és a LifeSync Pro képviselte a Széchenyi István Egyetemet a Hungarian Startup University Program döntőjében, ahol hazánk 15 legígéretesebb egyetemi startupja mutathatta meg magát befektetők, partnerek és szakértők előtt. A nagyrészt széchenyis hallgatókból álló győri csapatok remekül szerepeltek, a LifeSync Pro gárdája együttműködési lehetőséget is kapott: az egészségügyi fejlesztéseket támogató Európai Innovációs és Technológiai Intézet felkarolja a projektjüket.