Közlekedik a család
Közlekedésbiztonsági vetélkedőre hívja a szülőket és a gyerekeket a rendőrség.
Közlekedésbiztonsági vetélkedőre hívja a szülőket és a gyerekeket a rendőrség.
Visz a sport és magával ragad! - így fogalmazott a győriek kedvelt színésze, amikor Juice című műsorunkban a futás szeretetéről kérdezték a műsorvezetők. Nagy Balázs április 27-én ismét összeköti a kellemeset a hasznossal, hiszen idén is vállalta, hogy a Fuss a struccal! fesztivál nagyköveteként egy jó ügy mellé áll, és segítve hódol szenvedélyének, a futásnak.
Hosszú évek óta lelkiismeretesen, a győrieket bevonva, a lakók érdekeit nézve tesz a városért dr. Fekete Dávid. Az általa képviselt három városrészben egymást érték a fejlesztések az elmúlt időszakban, a projektek pedig a jövőben sem állnak meg a Belvárosban, Újvárosban és Révfaluban sem, melyek az önkormányzati képviselő életében mindig is fontos szerepet töltöttek be.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves férfi ellen, aki üdítő italos palackkal törte be egy közlekedő jármű szélvédőjét.
„Ismerd meg egyenruhás és civil betölthető munkaköreinket!” – ezzel a mondattal hívják és várják az érdeklődőket a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság állásbörzéjére, amelyet április 19-én tartanak. A részletekről a Győr+ Médiának Czagányi Zsuzsanna rendőr alezredes, sajtószóvivő beszélt.
Erős széllel és zivatarokkal érkezett meg a lehűlés Győrbe!
Nyílt nap keretében tudhattak meg többet a győri építkezési trendekről az érdeklődők a Domb utcában.
Az Audi Hungaria Független Szakszervezet közleménye szerint lezárult a tárgyalás az Audival. Mint a szakszervezet írja: intenzív tárgyalásokon vannak túl, a gyártól kapott ajánlatot alaposan átbeszélték, és egyhangúlag fogadta el a Bizalmi Értekezlet.
Az április 16-i holokauszt emléknaphoz kapcsolódva Győr és a győri zsidóság történetével rendhagyó séta keretében ismerkedtek középiskolás diákok. A programot a győri önkormányzat is támogatta.
Ahogy arról már többször beszámoltunk a különböző felületeinken, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont idén is meghirdette a Színpadra fel! zenei tehetségkutatót. A felhívásról sok minden kiderült már, de a zsűri egy részének kilétét egyelőre még titok övezi.