Színpadra fel! – Bemutatkozott a második zsűritag

Bajzát Zsuzsi Fotó: O. Jakócs Péter
2024.04.15. 14:13

Ahogy arról már többször beszámoltunk a különböző felületeinken, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont idén is meghirdette a Színpadra fel! zenei tehetségkutatót. A felhívásról sok minden kiderült már, de a zsűri egy részének kilétét egyelőre még titok övezi.

Múlt héten először a tavalyi győztes zenekar, a Honey Jeans énekesnőjéről, Pálfi Bogiról leppent fel a fátyol, ma pedig bemutatkozott a második zsűritag is a Győr+ Rádió reggeli műsorában. 

Boros Csabát nem kell bemutatni a győrieknek, a Republic frontembere ezer szállal kötődik a városhoz, szakmai érdemeit pedig itthon és külföldön is széles körben elismerik. Első szóra igent mondott a felkérésre, hiszen fontosnak tartja a fiatal tehetségek felkarolását. Nem ismeretlen számára a helyzet, pályája elején ő is megmérettette magát sok versenyen. Csabának a Győri Rotary Fröccsnapokon nem csak a zsűri szerepét kell magára öltenie, frontemberként is vendége lesz a rendezvénynek, hiszen a Színpadra fel! döntője után a Republic ad majd nagykoncertet a Dunakapu téren, július 20-án.

A zenésszel Bajzát Zsuzsi és Nagy Roland beszélgetett a ma reggeli Juice-ban. Az adás már visszahallgatható itt:

A Színpadra Fel! zenei tehetségkutatóra jelentkezni május 31-ig lehet, a döntőre pedig július 20-án kerül sor a Dunakapu téren. A versenyről és a jelentkezésről minden információ és a jelentkezés feltételei is megtalálhatók a szinpadrafel.hu oldalon, illetve jelentkezni is itt lehet!