Győr
Győr+ 2024.05.09.

Portugáliában remekeltek a Széchenyi Egyetem tanulói

A Széchenyi István Egyetem hallgatói május elején tértek haza Portugáliából, ahol egy rövid mobilitási program keretében több egyetem fiataljaival közösen oldottak meg a Bosch céghez kapcsolódó projekteket. A gyakorlati feladatok és a programot záró vizsga alapján is elmondható, hogy a győri intézmény hallgatói kiemelkedően teljesítettek.

Győr+ 2024.05.09.

Napos, kellemes idő

Tavaszias, kellemes időjárás vár ránk csütörtökön.

P. Csapucha Adrienn 2024.05.08.

Úttörő megállapodás: színes szakképzésből az egyetemre

Fontos eseménynek adott otthont szerdán az Audi Hungaria Iskolaközpont, ahol ünnepélyes együttműködési megállapodást kötött az intézmény a Széchenyi István Egyetemmel. A partnerség értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói a campus gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami egyúttal a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelenti.

P. Csapucha Adrienn 2024.05.08.

Ha klasszikusokra vágyunk könnyedén, irány a színház!

Szerdán ismertette következő évadának repertoárját a Győri Nemzeti Színház és a Győri Balett. Az élmény: kincs! - vallják a társulatok, ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy maradandó műsorfüzettel ezerarcú kulturális életet varázsoljanak a város szívébe. A 2024/25-ös évad előadásait elnézve panaszra nem lesz oka a színházszerető közönségnek.

J. Kovács Andrea 2024.05.08.

Jóakaratú emberek boltjára gyűjt a szeretetszolgálat

Ahogy a neve is mutatja, sok jószándékú ember segítségére van szükség ahhoz, hogy jövő év elejére megnyithasson a karitatív üzlet Győr belvárosában. A részletekről kedden tartottak sajtótájékoztatót a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régióközpontjában.