Olajfák a Dunakapu téren
A Dunakapu teret mostantól három olajfácska díszíti, melyeket lokálpatrióták vásároltak meg és ültettek el.
A Dunakapu teret mostantól három olajfácska díszíti, melyeket lokálpatrióták vásároltak meg és ültettek el.
A Magyar Diáksport Szövetség és a K&H Bank közös kezdeményezésére másodjára került sor a vármegyék legnépszerűbb tesitanárainak megválasztására. A szavazást követően Győr-Moson-Sopron vármegye 3 díjazottja: Kozma Tamás, Póczik Zoltán és Domsi Erzsébet Anna kapták meg a díjakat.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Joó István, a HIPA – Nemzeti Befektetési Ügynökség – elnöke a Külgazdasági és Külügyminisztériumban fogadta Pintér Bence győri polgármestert és Kósa Roland győri alpolgármestert - írja közleményében a Tiszta Szívvel a Városért Sajtóosztálya.
Hanczné dr. Lakatos Erika egyetemi docens, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánhelyettese, Élelmiszer-tudományi Tanszékének vezetője az élelmiszer-tudomány szakterületén magas színvonalon végzett oktatásszervezési, infrastruktúra-fejlesztési és pályázati tevékenysége elismeréséért vehette át az Agrárminisztérium által adományozott Nagyváthy János-díjat.
A Magyar Cukrász Ipartestület szervezésében idén is folytatódott az Év Fagylaltja verseny országjáró „roadshow”, melynek ezúttal Hajdúszoboszló adott otthont. A nagy népszerűségnek örvendő verseny célja a hagyományos kiváló minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése.
A detoxikáló részlegen történt az eset, az elkövető még aznap visszakerült az osztályra.
Győr még a MÁV-hoz, de Győr-Szabadhegy már a GYSEV szolgáltatási területéhez tartozik majd - véglegesítés előtt áll a korábban bejelentett vonalátadás.
Összeütközött két személygépkocsi Győrben, az Ifjúság körúton, a Földes Gábor utca közelében.
A Győr-Szol Zrt. megbízásából megkezdődik a szúnyoggyérítés Győrben.
Nagyüzem van Győr legnagyobb és legnépszerűbb piacterén. Kedden nagyszabású epervásárt rendeztek a Vásárcsarnok előtti téren, ahol azoknak kedveztek a megfizethető gyümölccsel, akik fogyasztják, de annak is, aki befőzi az epret. A napokban cseresznye-dömping is van a csarnokban, jó minőségű és optimális mennyiségű az idei termés, sok is fogy belőle a kereskedők standjainál. Már dinnye is kapható a piacon, igaz még nem a mézédes magyar.