Örökös taggá fogadták Cserhalmi Imrét
A Nemzeti Színház idei évadzáróján Cserhalmi Imrét örökös tagjává fogadta a társulat.
A Nemzeti Színház idei évadzáróján Cserhalmi Imrét örökös tagjává fogadta a társulat.
A Szent László Napok sorozat évről évre a hagyományokat megőrizve, azokat átörökítve tiszteleg a lovagkirály előtt, megidézzük az egyik legnagyobb magyar uralkodó személyét és szellemét. Az időutazás idén sem maradhat el.
Budapesten született, gyakorlatilag 25 éven át ingázott Győr és a főváros között. Három-négy éve érzi úgy, hogy véglegesen megtalálta otthonát, a városát, ahol kicsit lassúbb, emberléptékű az élet.
Van az az étel, amit ha egyszer megkóstolunk egy tengerparti nyaraláson, örökre belénkivódik az emléke.
Amióta a hivatallal járó személyi és adminisztratív ügyek elmaradtak, a 85. évében járó főpap teljesen a hivatásának szentelheti magát.
Szombaton este ismét szélesre tárták kapuikat a látogatók előtt a győri kulturális terek: június 21-én rendezték meg az idei Múzeumok Éjszakáját.
Két ember beszorult a járműbe az 1-es úton, a Dunacenternél.
A művészet és a felsőfokú képzések különleges találkozásának lehettek tanúi a nézők a XX. Magyar Táncfesztivál ünnepélyes megnyitóján.
A Győr Projekt Kft. vezetése és annak dolgozói célul tűzték ki, hogy minél szélesebb közönséget bevonva, minőségi szórakoztatást nyújtsanak szerte a városban.
A Magyar Víziközmű Szövetség a víziközművek napja alkalmából „Elismerő oklevél” kitüntetésben részesítette Frankó Ferencet, a Pannon-Víz Zrt. Nyúli Üzemmérnökségének üzemelésvezetőjét.