
A Szent László Napok sorozat évről évre a hagyományokat megőrizve, azokat átörökítve tiszteleg a lovagkirály előtt, megidézzük az egyik legnagyobb magyar uralkodó személyét és szellemét. Az időutazás idén sem maradhat el.
A lovagkort számos legenda és misztérium övezi. Különösen Győrben, hiszen a városban Szent László király emlékét nem csupán a bazilikában látható herma őrzi. Öröksége túlmutat a városon, életén és tettein keresztül összeköti Győrt az Árpád-házi királyok térségben található emlékeivel. A Szent László Napok sorozat évről évre a hagyományokat megőrizve, azokat átörökítve tiszteleg a lovagkirály előtt, megidézzük az egyik legnagyobb magyar uralkodó személyét és szellemét.
Az időutazás idén sem maradhat el június 27-én és 28-án, a családbarát fesztiválon a szakrális programelemek mellett kézműves foglalkozások, állatsimogató, tematikus játékok, hagyományőrzők bemutatói és lovas színházi előadás segítenek egy távoli, mégis nagyon közeli világban kalandozni.
Az idei esemény egy nagyszerű összefogás eredménye, a szervező Győr Projekt Kft. ugyanis célul tűzte ki, hogy minél szélesebb körben szerettesse meg rendezvényeit, így a Szent László Napok már Gyirmóton is hódító útjára indul. Az eseményhez csatlakozott a Szent László Látogatóközpont és a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ, az intézmény a pénteki napon tudományos ismeretterjesztő előadással, dokumentumfilm-vetítéssel, az időszaki kiállításon pedig tematikus tárlatvezetéssel készül a Káptalandombon.
Az elmúlt időszakban tapasztalt, főként patás állatokat érintő betegségek okán a korábban megszokott felvonulás és az Aranyparton tartott rendezvény ugyan elmarad, de a Győr Projekt Kft. mégis szeretett volna egy különleges produkcióval kedveskedni a győrieknek és a városba látogató vendégeknek. Így csatlakozott a fesztiválhoz a Győri Lovasszínház.
Nyolcvanhét közreműködő és szereplő, három hagyományőrző csoport, több mint harminc ló egyedülálló produkciója – ez a Szent László, a lovagkirály című előadás, mely egyedi élményt teremt Gyirmóton, a Rodeo Ranchen június 28-án 21 órától. A magyar történelem egyik ikonikus alakjáról szóló, a magyarok egyik legnagyobb királyának életét feldolgozó lovas színházi darab „élesben”, filmes trükkök nélkül tár a közönség elé izgalmas, korhű jeleneteket.
Tóth Szilárd, a Győri Ördöglovasok vezetője által elküldött akciódús forgatókönyv ötlete ihlette meg Derzsi György zeneszerzőt Szent László történetének zenei feldolgozására. Hat hónap kemény munkával és Pesty-Nagy Kati szövegíró segítségével elkészült a darab, mely nem nélkülözi a kifinomult zeneiség és a fülbemászó dallamok mellett a tökéletes színházi élményt és a darabot végigkísérő lovas akciókat és harci jeleneteket.
Trükklovaglás, akrobatika, lovas kaszkadőrelemek, harci jelenetek varázsolják elénk a 11. század különleges világát. Valódi fegyverek, száguldó lovak, párviadalok – igazi adrenalin és realisztikus akcióképek.
Egy igazi különlegesség a színház és a show világából, táncosokkal, fényekkel, füstgépekkel és tűzzel.
A június 28-án 21 órakor kezdődő produkciót ingyenes, szórakoztató programok színesítik már 15 órától, az esemény kicsiknek és nagyoknak egyaránt nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget kínál. Az esti, „Szent László, a lovagkirály” című előadásra jegyek kaphatók a jegymester.hu-n, illetve a bemutató napján, a helyszínen is vásárolható belépő egy órával az előadás előtt.

(X)