Győrbe jön Farkas Bertalan a Magyar Tudomány Ünnepén
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Csoportja és a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara Tudományos Ülést tart.
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Csoportja és a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara Tudományos Ülést tart.
Lezárult a 2011. augusztus 8-án a Tatabánya és Tata állomások között történt baleset szakmai vizsgálata, amely során egy győri tanárnő, aki a kocsiajtón kiesett – a kórházba szállítás után életét vesztette- tájékoztatta lapunkat a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.
Győr határozott szándéka, hogy általános- és középiskoláit saját fenntartásában működtesse tovább az új oktatási törvényjavaslat elfogadását követően is – így kommentálta Pokorni Zoltán nyilatkozatát dr. Somogyi Tivadar alpolgármester.
Egy fergeteges Zola koncerttel, borkóstolóval, finom falatokkal, majd az est végén egy retro diszkóval várja vendégeit pénteken a megújult Tower.
A Tourinform iroda a megyei önkormányzat melletti pavilonból átmenetileg új helyre költözött, mely így a következő hetekben a Árpád út 27. szám alatt található meg.
Ismeretlen tettest keres a Győri Rendőrkapitányság: a férfi Győr egyik parkolóházában egy lezárt személygépkocsi csomagtartójából vitte el a tulajdonos táskáját irataival és készpénzével együtt.
Az állagmegóvás érdekében a GYŐR-SZOL Zrt. munkatársai víztelenítették a szökőkutakat, ivókutakat Győrben.
Február elején kezdődhet a Koszi-klán tagjait érintő úgynevezett diósdi maffiaper fellebbviteli tárgyalása a Győri Ítélőtáblán - értesült bírósági forrásokból az MTI.
Innovációs rendszerek hatásvizsgálatával foglalkozó projektet valósított meg kilenc európai ország egy-egy régiója, a projekt eredményeként akciótervek készültek azon módszerek felhasználásával, amelyeket a partnerek a közös munka során megosztottak egymás között - mondta a programzáró nemzetközi tanácskozás szünetében Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója kedden Győrött az MTI-nek.
Szerb embercsempészt és általa szállított négy afgán illegális migránst fogtak el a rendőrök a hegyeshalmi határátkelőnél - közölte Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.