Győr
Győr+ 2015.10.14.

Vádat emeltek a kórház korábbi vezető alkalmazottja ellen

Vádat emeltek a győri kórház korábbi vezető alkalmazottja ellen, aki egy személyben volt az intézmény gazdasági igazgatóhelyettese és főmérnöke. A vád különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és négyrendbeli vesztegetés. Sajtótájékoztatón kiderült: a kórház vezetése belső ellenőrzést végzett, a mintegy 100 millió forint túlszámlázással gyanúsított személy pedig ma is az intézményben dolgozik.

Győr+ 2015.10.14.

Hamarosan teljessé válhat a Győr-Gönyű kerékpárút

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata közel 180 millió forint támogatást nyert a „Győrszentiván Kertváros és Gönyű, Dózsamajori bekötő út közötti kerékpárút építés, II. ütem” című, KÖZOP-3.5.0-09-11-2015-0037 azonosítószámú projekt keretében. Az Európai Unió és a Magyar Állam által támogatott projekt önrészt nem igényel, támogatási intenzitása 100 százalékos. A beruházás még az idén megvalósul.

Győr+ 2015.10.14.

November 16-án kezdődnek a földárverések

A földet a gazdáknak program keretében november 16-án, Győrben rendezik az első árverést. Győrön kívül Sopronban is licitálhatnak a gazdák, akiknek jegyzői igazolást kell vinniük, hogy helyben laknak és magyar állampolgárok – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Széles Sándor megyei kormánymegbízott.

Győr+ 2015.10.14.

Sikeres program a hátrányos helyzetűeknek

2011 májusában kezdődött és az idén október végén ér véget az az uniós pályázat, amely a hátrányos helyzetűek munkába állását támogatta. A megyében közel négyezren vettek részt benne, s kétharmaduk fél év után is dolgozik – mondta el Major Ernő, a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályvezetője.

Győr+ 2015.10.14.

72 óra kompromisszumok nélkül

Nyolcadik alkalommal csatlakozott Győr a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes akcióhoz.

Győr+ 2015.10.14.

A tiszta szerelemért imádkoztak

Több, mint százan gyűltek össze október 7-én a győri kármelita templomban, hogy országos felhívásra együtt imádkozzanak a tiszta szerelemért.