Költészet napi színházi kihívás
A Győri Nemzeti Színház csatlakozott a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház által indított társulati versmondás kihíváshoz.
A Győri Nemzeti Színház csatlakozott a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház által indított társulati versmondás kihíváshoz.
Mindenki életében más helyet foglal el a hit és az ima, amelyekben azonban közös, hogy a kihívásokkal teli időszakokban megtartó erőt jelenthetnek – vallják a Széchenyi István Egyetem lelkészségének lelkipásztorai, akik húsvéti üzeneteikkel szeretnék biztatni olvasóinkat.
A Győr+ Rádió csütörtök esti műsorának vendége Lackfi János költő, író, műfordító volt, aki jelenleg csak virtuálisan, de ebben a nehéz időszakban is fogja közönsége kezét. A költővel Farkas Mónika beszélgetett.
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.
KarantÉN címmel új sorozatot indítottunk: ismert és inspiráló, városunkhoz kötődő embereket kértünk meg, írjanak olvasónknak. A napló jellegű bejegyzéseikben beengednek minket a nappalijukba, a kertjükbe, esetenként pedig még a háló- és fürdőszobájukba is, hogy mindannyian lássuk, ők mit kezdenek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. Ma Kocsi Rozi, a Vaskakas Bábszínház igazgatója írt olvasóinknak arról, hogyan „szalad” a korona utáni időbe.
A húsvéti ünnepek négy napjára a polgármesterek saját hatáskörben szigorításokat vezethettek be, hogy védjék településeik lakóit. Így tett Kóbor Attila, Győrújbarát első embere is, aki azonban szomorúan tapasztalja: sokan nem értették meg, miért érkezett tőlük a kérés: „Ha ennek vége, akkor látogassák meg a falunkat!”
Elindult az iskolakert online sorozat, heti feladatokkal várják a lelkes kertbarát csemetéket.
A mostani húsvét sok tekintetben más, mint az eddig megszokottak. A keresztények legnagyobb ünnepére sötét árnyékot borít a koronavírus járvány. A keresztút során Jézus szenvedését végigkísérve mi is elgondolkozhatunk. Most olyanokról is, amelyek eddig elkerülték a figyelmünket. Az elmélkedést Havassy Bálint atya, a Tatai Szent Kereszt Plébánia plébánosa segíti.
Eljött az ideje, hogy visszatérjünk nagyanyáink tojásfestő technikáihoz. Ráérünk, otthon vagyunk, kísérletezhetünk, és locsolók hiányában csak néhány szép tojást kell megszíneznünk az ünnepi asztal díszítésére.