Túra a környezetvédelem jegyében
Idén már huszadik alkalommal rendezte meg a Gyirmóti Művelődési Ház, Őszi Környezetvédelmi Túra általános iskolás gyerekeknek című rendezvényét.
Idén már huszadik alkalommal rendezte meg a Gyirmóti Művelődési Ház, Őszi Környezetvédelmi Túra általános iskolás gyerekeknek című rendezvényét.
Már 1931 óta ünneplik világszerte október 4-én az Állatok Világnapját.
Görög Ibolya protokollszakértő volt a kereskedelmi és iparkamara Kamarai Szalonjának vendége.
Szenvedélyes, jó, igaz, tiszta ember volt, nagy felelősséget érzett a rábízottak iránt – így jellemezték IV. Károly király lelkületét a kutatók, a szakemberek.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a GYHG városszerte 20, földbe süllyesztett konténerekből álló, szelektív szigetet alakít ki.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szirénapróbát rendelt el Győr Megyei Jogú Város területén.
A Batthyány-liget gondozott területtel várja a megemlékezőket, akik fejet hajtanak 1849. október 6-a mártírjainak emléke előtt.
Új műsorral jelentkezett a Győr+ Televízió népszerű zenei magazinja.
A komoly pénzjutalmakért önálló munkán alapuló, kreatív és hasznosítható ötleteket várnak a szervezők.