Járványhelyzet

A többség a vonaton is hordja a maszkot

Ficsór Dávid
2021.02.05. 13:40

Maszkhasználat. Ha egy évvel ezelőtt ezt a kifejezést hallja bárki, vélhetően az orvosok, a gyümölcsfát permetező kertészek, vagy épp a kínai turisták jutnak az eszébe. Mára viszont a mindennapok szerves része a maszk. Egy biztos: már mindenki unja! A jó hír azonban, hogy ennek ellenére a legtöbben mégis hordják. Ez pedig a többi járványügyi intézkedéssel – 1,5 méteres távolságtartás, kézfertőtlenítés – karöltve beválik, hiszen csökkenti a vírusfertőzés kockázatát. Olyan helyeken pedig kifejezetten jól jön az orrot és szájat eltakaró maszk, ahol több ember tartózkodik egy légtérben, huzamosabb ideig. Ilyenek például a tömegközlekedési eszközök, melyek közül most a vonatokkal foglalkozunk.

„A vonaton utazók többsége eleget tesz a maszkviseléssel kapcsolatos kötelezettségének” – válaszolta a Győr Plusz kérdésére Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője. Hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, egy fotós és operatőr kollégámmal a győri vasútállomást vettük célba a forgalmas péntek délelőtt, szerettünk volna a végére járni, mennyire helytálló a szóvivő kijelentése.

A zárt váróterembe lépve a hangosbemondó női hang két vonat érkezése és indulása között a helyes maszkviselésre figyelmeztet. Ez nem meglepő, hiszen a maszk használata nemcsak a vonaton, de a pályaudvarok, kisebb megállóhelyek teljes területén is kötelező. Ha valaki nem viseli helyesen az orrot és szájat teljesen eltakaró eszközt, a jegyvizsgálók figyelmeztethetik, ellenszegülés esetén leszállíthatják, agresszív viselkedés esetén pedig akár rendőrt is hívhatnak.

„A vasúttársaság nem hatóság, az ellenőrzés elsődlegesen nem a közlekedési szolgáltatók feladata, a jegyvizsgáló nem bírságolhat, csak kérheti az utast, aki ha nem együttműködő, a vonat nem közlekedik tovább, vagy a kalauz hatósági segítséget kérhet” – mondta Rázó László. Ha a bemondó hangja nem lenne elég, a váróterem (és a szerelvények) számos pontjára kihelyezett plakátok jelzik, bizony illik komolyan venni a járványügyi előírásokat. A zárt térben egyébként automata, érintésmentes kézfertőtlenítő állványok vannak kihelyezve, melyek között találni működőképeset is.

Épp az egyik mellett várakozott Solti Jánosné, aki heti rendszerességgel utazik vonaton Győr és Budapest között. Rutinos „maszkosként” megállapítom, hogy egy újonnan kicsomagolt orvosi fajtát helyezett fel helyesen, vagyis orrot és szájat eltakarva. „Nagyon hasznosnak tartom a maszkot ebben a helyzetben és úgy látom, hogy a vonaton mindenki komolyan veszi ezt. Mióta kötelező hordani, azóta egy esetben hallottam személyesen, hogy a jegyvizsgáló figyelmeztetett valakit, aki aztán rögtön engedelmeskedett” – mondta a hölgy, aki hozzátette, úgy tapasztalja, hogy a vasúttársaságok a helyjegyek eladásánál is figyelnek az utasok megfelelő távolságtartására.

Solti Jánosné. Fotó: Marcali Gábor

Egy Intercity érkezett az ötödik vágányra. A vágány mellett nemcsak saját, de utastársaik egészségére is vigyáztak a közlekedők, akik pénteken délelőtt rendkívül figyelmesek voltak, ami a maszkhasználatot illeti. Természetesen rögtönzött stábunk is találkozott néhány kivétellel, a GYSEV szóvivője szerint szerencsére belőlük van kevesebb. „Az emberek többsége elfogadja a járványügyi szabályokat, de nyilván, mint mindig, most is előfordul egykét kirívó eset” – hangsúlyozta Rázó László.

Egy ilyen esemény szem- és fültanúja volt egy fiatal lány, aki szintén rendszeresen vonatozik. „Egyszer egy idősebb hölgy nem volt hajlandó felvenni a maszkot a fülkében, nagy kiabálás és veszekedés tört ki közte és a kalauz között, a vonatot is megállították, rendőrt kellett hívni. A hatóságoknak végül sikerült meggyőzniük az idős asszonyt, hogy használja az eszközt, ennek mi, utasok láttuk a kárát, hiszen sokat késett a szerelvény” – mesélte Hajdú Anna, aki azt is elmondta, örülne, ha végre újra visszatérne minden a régi kerékvágásba és le lehetne venni a maszkot. A fiatal hölgy azonban úgy fogalmazott, télen legalább melegíti az arcát a szövet.

Hajdú Anna. Fotó: Marcali Gábor
A vasúttársaságok egyébként különös figyelmet fordítanak a szerelvények belső tereinek állandó fertőtlenítésére is. Több technológiával igyekeznek biztonságosabbá tenni az utazást az emberek számára. Vírusölő vegyszerekkel takarítanak és ózongenerátoros légtisztító berendezésekkel teszik tisztábbá a kocsik belső terében a levegőt. A mai helyzetben sajnos minden ilyen intézkedésre szükség van!

Amikor még Párizsban éltem, furcsán néztem a kínai és japán turistákra, akik már akkoriban mind maszkot viseltek az utcán, most pedig már nekünk is mindennapos ez a viselet” – emlékezett vissza Horváth Gyula. A férfi hozzátette, hasznos dolognak tartja, és ha véletlenül lecsúszik, gyorsan megigazítja. Elmondása szerint ő maga sokat utazik, de neki sincsenek rossz tapasztalatai a vonatutak során. A maszk tehát néha lecsúszik, hosszú távon nyomja a fület és az orrot, megnehezíti a levegővételt, de – ahogy felhívták rá a figyelmet – télen melegít, sőt csökkenti a vírusfertőzés lehetőségét is. Azt gondolom, ez utóbbi mindent felülír. Unjuk, elegünk van belőle, szeretnénk végre újra látni az emberek arcát, de hordani kell, azért is, hogy minél hamarabb megszabaduljunk tőle.

Horváth Gyula. Fotó: Marcali Gábor
Kapcsolódó témák: #GYSEV | #Járványhelyzet | #maszkviselés | #MÁV |