Indiai sült fogtak a győri állatkert munkatársai
Az állat Ausztriában szökhetett el, majd a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban észlelték, ahol a győri szakemberek ma reggel befogták.
Az állat Ausztriában szökhetett el, majd a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban észlelték, ahol a győri szakemberek ma reggel befogták.
Különös figyelmet kell fordítani a gyalogos közlekedés és egyéb közlekedésbiztonsági szabályok betartására, így a megfelelő közlekedési területek szabadon tartására, vagy a napernyők talpazatának süllyesztett kialakítására. – olvasható többek között ez is a városi főépítész által kiadott közleményben.
A Covid-járvánnyal sújtott 2021-es évben a kisebb, de fontos beruházásokra összpontosít a Győri Útkezelő. Jó példa erre a szervezet legutóbbi fejlesztése, ami két és fél millió forintból valósult meg Adyvárosban.
Életének 60. évében elhunyt dr. Lados Mihály okl. közgazdász, egyetemi docens, a Széchenyi István Egyetem Regionális- Tudományi és Közpolitikai Tanszékének oktatója, a területi tervezés és városfejlesztés jeles személyisége.
Hétfőn újra kinyitottak az óvodák és az általános iskolák, de egyelőre csak az alsó tagozatosok számára. A felsősöknek és a középiskolásoknak május 10-ig, továbbra is marad az elmúlt időszakban megszokott, digitális oktatás.
Nemrég zajlottak le a csoportmérkőzések az UEFA U21 labdarúgó Európa-bajnokságban. Győr is a rendező városok közé tartozott, így sok fiatalnak volt lehetősége az önkénteskedéshez is. A Városi Diákfórum egy-két tagja is csatlakozott. 2021 az Önkéntesség Magyarországi Éve.
A Győri Balett felhívására nyolc vidéki balett együttes fogott össze, „Együtt, egymásért!” – jelszóval. A kezdeményezés célja, hogy közös platformokon mutatkozzanak meg és egymás mellett állva hívják fel a figyelmet, közös szenvedélyükre, művészetükre és életükre, egy szóval a táncra
A szeszélyes áprilisi idő nem tréfál: kedd délután fél 4 környékén jégeső zúdult Nagyszentjánosra. Nem sokkal 16 óra után Győrbe is megérkezett a vihar. Olvasóink fotói és videója.
A Városházán bemutatták azokat a típus keresztmetszeteket, amik a győri fejlesztések során megvalósuló utcák minimum követelményeit fogalmazzák meg. A típustervek minden olyan információt tartalmaznak, amiket egy ingatlanfejlesztőnek figyelembe kell vennie egy új közterület kialakítása során.
A magas takarmány árak 20-25 százalékkal növelték az élőállat tartásának költségeit, amit előbb utóbb át kell terhelni a kiskereskedelemre. Ez várhatóan a fogyasztói árakban is változást fog okozni, amelynek mértékét még nehéz pontosan meghatározni.