Védőfelszerelések érkeztek a győri kórházba
Szájmaszkokat, kesztyűket, vizsgálópajzsokat, valamint védőruházatot hozott a teherautó.
Szájmaszkokat, kesztyűket, vizsgálópajzsokat, valamint védőruházatot hozott a teherautó.
Előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség az ellen a 17 éves diák ellen, aki tavaly decemberben tanórán megkéselte osztályfőnökét egy győri szakközépiskolában - tájékoztatta a megyei főügyész kedden az MTI-t.
Szent Márk ünnepén, április 25-én emlékeztünk a bencés rend visszaállítására, a magyar bencések tanítói munkájának kezdetére.
Egy önkormányzati pályázat révén valósult meg az eszközbeszerzés, amely a város magas színvonalú kulturális és fesztiváléletét fejlesztette tovább az „Egy város, ezer élmény – Kultúra” elnevezésű turisztikai termék keretében.
2020. március elsejétől megszűnt a jegyző építésügyi hatásköre, a jövőben az építésügyi hatósági, az építésfelügyeleti hatósági és az örökségvédelmi feladatokat a megyei kormányhivatal látja el.
Javult Magyarországon a levegő minősége márciusban és áprilisban éves összevetésben; országos szinten 15 százalékkal, a nagyobb városok forgalommal terheltebb részein viszont akár 35 százalékkal is csökkent a levegő nitrogén-dioxid szennyezettsége, főként a kijárási korlátozások hatásaként – közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
A Jeep név egyet jelent a vérbeli terepjáró fogalmával. A Compass ezzel szemben egyértelműen egy SUV vagy hobbiterepjáró. Vagy mégsem?
Pillanatnyilag nehéz megjósolni, hogy meddig tart és mikor lesz a mélypontja a járványhelyzet okozta gazdasági válságnak Magyarországon.
KarantÉN címmel új sorozatot indítottunk: ismert és inspiráló, városunkhoz kötődő embereket kértünk meg, írjanak olvasónknak. A napló jellegű bejegyzéseikben beengednek minket a nappalijukba, a kertjükbe, esetenként pedig még a háló- és fürdőszobájukba is, hogy mindannyian lássuk, ők mit kezdenek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. Rosta S. Csaba építész gondolatait olvashatják.
Április 29-én újabb üteméhez érkezik az Antenna Hungária technológiaváltása. A MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatásait érintő átállás, március és augusztus között tíz ütemben zajlik. Az ötödik átállás ennek megfelelően Északnyugat-Magyarországot érinti.