Babák és mackók az egyetemen
Országos Baba- és Mackókiállítás nyílt a Széchenyi Egyetem könyvtárában. A tárlat egyben verseny is, mely negyedszázaddal ezelőtt indult hódító útjára azért, hogy egy csepp varázslatot csempésszen a szürke hétköznapokba.
Országos Baba- és Mackókiállítás nyílt a Széchenyi Egyetem könyvtárában. A tárlat egyben verseny is, mely negyedszázaddal ezelőtt indult hódító útjára azért, hogy egy csepp varázslatot csempésszen a szürke hétköznapokba.
Itt az Alumni Talk podcast legújabb epizódja, amelyből kiderül, igaz-e, hogy egy fűszállal is lehet rádióadást befogni, működnek-e még a telefonfülkék, és vajon mi lehet a következő lépcsőfok a távközlés evolúciójában. Mindezekről dr. Vári Péter Széchenyi alumnival, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság műszaki főigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Kúsztak, célba lőttek, vívtak, sőt még tankot is vezettek az általános iskolások a Bátrak Ligája elnevezésű rendezvényen, amelynek a Móra Iskola volt a házigazdája pénteken.
Közel félmilliárd forintos pályázati támogatásnak köszönhetően megtörténik a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolája rekonstrukciója.
A Bölcső a hegyek között - Tamási Áron125 szabadtéri kiállítás nyílik ma este 18 órakor a Győri Nemzeti Színház előtt. A kiállítást a kurátor és szakértő, prof. dr. Sipos Lajos irodalomtörténész nyitja meg. A kiállításmegnyitót pedig színházi premier követi, erről beszélt Bakos-Kiss Gábor, az intézmény igazgatója a Győr+ Reggeliben.
Az állatbarátok szerencsére sokan vannak Győrben és környékén is, ráadásul sokszor bizonyították már, hogy a Győri Állatmenhely számíthat rájuk. Ezúttal a Szili Szent István Általános Iskola tanulói jótékonykodtak, s lepték meg a védenceket adományaikkal.
Mindössze huszonnyolc év jutott neki a földi életből. Török Istvánra, az 1956-os forradalom és szabadságharc kivégzett nemzetőrére emlékeztek a róla elnevezett adyvárosi utca emléktáblájánál.
Az orosz-ukrán háború kitörése új lendületet adott a tömegpusztító fegyverek használatát övező tudományos vitának.
Az épülő új Győri Vízi Élménypark kulisszatitkaiba helyszíni bejáráson nyerhettünk bepillantást. A Modern Városok Program keretében megvalósuló fejlesztés számos izgalmas építészeti megoldást vonultat fel.
November 15-től a helyi utakért felelős Győr-Szol is téli üzemmódra áll át. Ezt jelentették be pénteken, a társaság Rozgonyi utcai telephelyén tartott téli gépszemlén, ahol a városüzemeltetésért is felelős alpolgármester személyesen győződött meg a szakemberek és géppark felkészültségéről. Radnóti Ákos kiemelte, bármilyen időt is hoz az előttünk álló tél, a Győr-Szol felkészülten várja az időszakot.