Győr
Németh Boglárka 2023.01.18.

Intenzív lesz 2023 a városrendészeknek is

2023-ban is folytatják a kemény munkát a városrendészek Győrben. 2022-ben is azért dolgoztak, hogy a város rendben legyen, lakói pedig biztonságban érezhessék magukat. Miletics Mór, a szervezet szakmai igazgatója úgy fogalmazott: a városrendészet maga a rend, amelynek célja, hogy a közterület védelmi feladatok mellet úgy dolgozzanak, hogy az egyéb rendvédelmi szervek munkáját is segítsék és kiegészítsék.

Földvári Gabriella 2023.01.18.

Jól halad a Kuopio park fejlesztése

Javában zajlik az adyvárosi Kuopio park fejlesztése, mint arról már többször beszámoltunk, 2,5 milliárd forintból parkolólemez épül és a parkot is fejlesztik. Radnóti Ákos alpolgármester, aki Adyváros egyik önkormányzati képviselője is, szerdán a munkálatok menetéről számolt be.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.01.18.

Szinte meg sem érezték a válságot a Gábor Lászlóban

Szinte meg sem érezték az elmúlt év második felében begyűrűzött energiaválságot a Gábor László Szakképző Iskolában. Ezt mondta az intézmény igazgatója a Győr Plusznak. Árvai Zsolt kiemelte, a közelmúltban energetikai korszerűsítés zajlott náluk, így, persze kellő spórolás mellett, de a korábbihoz hasonló, normális kerékvágásban zajlik az oktatás. A Gábor Lászlós diákok rengeteg szakmai sikert értek el 2022-ben és a duális partnerek is kitartanak az intézmény mellett, így idén is sikeres évben bíznak az iskolában.

Kárpát Zsolt | Fotó: Marcali Gábor 2023.01.18.

Csodálatos a győri közönség!

A győri közönség a mostani nehéz helyzetben pontosan tudja, hogy a színészek értük dolgoznak – így fogalmazott Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója a Győr+ Médiának adott interjújában.

Ficsór Dávid 2023.01.17.

Teqball-világbajnokot köszöntöttek

Magyar fejlesztés, amiben ráadásul világszinten is jók vagyunk. Világbajnok teqball játékost köszöntött dr. Dézsi Csaba András polgármester, Radnóti Ákos sportért is felelős alpolgármester, és Patkás Tamás Győr parasport nagykövete kedden a Városházán.

Győr+ | Illusztráció: Pixabay 2023.01.17.

Ingyenes tűzifával segít a győrieknek az önkormányzat

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tűzifát biztosít azoknak a – Győr közigazgatási területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező – szociálisan rászorult személyeknek, akik életvitelszerű lakhatásukra szolgáló ingatlanukat szilárd tüzelővel tudják fűteni és önhibájukon kívül nem tudnak gondoskodni a téli tüzelő biztosításáról.

J. Kovács Andrea 2023.01.17.

Új szempontok a környezetvédelmi programban

Decemberben felülvizsgálták Győr Környezetvédelmi Programját. A részletekről Szekeres György, a Környezetvédelmi Osztály referense, klímavédelmi koordinátor számolt be a Győr+ Médiának.