Ábrahám Csaba az 1984-es Los Angeles-i olimpia egyik legnagyobb kajakos sztárja lehetett volna, ám a sors közbeszólt. Ma elismert sportvezető, a Győri Vízisport Egyesület elnöke, boldog családapa, és március 15-e óta immár Győr Pro Urbe díjjal kitüntetett polgára.
Azt mondják, három hajóhosszal volt jobb 1000 méteren az 1984-es olimpia későbbi bajnokánál.
Így igaz, a győztes új-zélandi srác három hajónál közelebb egy versenyen sem került hozzám. Annál elkeserítőbb volt, hogy az 1984-es ötkarikás játékokon a keleti blokk országainak sportolói végül nem vehettek részt. Az olimpiákkal egyébként sem volt szerencsém: terveztem, hogy majd Szöulban 1988-ban elindulok, ám akkor meg egy betegség és egy sérülés szólt közbe. Ezalatt Csipes Ferenc szédületes karriert futott be: előbb két világbajnoki címet nyert az én távomon, majd Szöulban többek között az öcsémmel, Ábrahám Attilával egy hajóban lett olimpiai bajnok ezer méteren. Nagyon szeretem és tisztelem Csipes Ferit, de tőle sem kaptam ki soha.
Ma már mosolyogva, szinte kedélyesen beszélget ezekről a sorsfordító eseményekről. De mindig így volt ez?
Korántsem. Ha szóba került, sokáig csak gazdag jelzős szerkezetekbe foglalva emlegettem ezt az időszakot, de aztán a helyére tettem magamban a történteket, megtanultam együtt élni velük. Ráadásul más nagyon fontos dolgok is történtek az életemben: 1984-ben megnősültem, hozzám jött az én gyönyörű feleségem, hamarosan pedig érkeztek a gyermekek is. Biztos megélhetést kellett nyújtanom a családomnak, így civil foglalkozás után néztem. A kajakozást abbahagytam, több sikeres vállalkozásom volt, de a szívem mindig is visszahúzott a sporthoz. Így amikor 1996-ban Kadler Gusztáv ügyvezető elnöknek hívott az egyesülethez, azonnal igent mondtam.
Ma az ország egyik legjobb nemzetköziverseny-szervezőjeként tartják számon, elnöke a GYVSE-nek, a kajak mellett szívügye lett a vízilabda is, most március 15-én pedig átvehette Győr város Pro Urbe díját. Ez utóbbi elismerést hova helyezi a pályafutásában?
A legmagasabb polcra. Őszintén mondom, nagyon megleptek vele. Nem az a típus vagyok ugyanis, aki kitüntetésekért vagy címekért dolgozik. Egyszerűen csak szeretem a lehető legjobban végezni a munkámat. Mindenki más elismerését nagyra tartom, de soha senkiét nem irigyeltem.
Hatvankét esztendős az idén. Gondol már néha a nyugdíjas évekre?
Lassan el tudom képzelni, hogy kiszállok a napi mókuskerékből. Persze, ha hívnak és kell a segítségem, mindig itt leszek. Addig is, ha van némi szabadidőm, azt szeretem a családdal közösen eltölteni. Imádjuk a hegyeket, a havat, és rajongunk a sízésért. Nagyon szívesen főzök, a wokban készített ételek a kedvenceim. És ha az olimpiák miatt maradt is bennem hiányérzet, soha egyetlen pillanatát nem bántam meg az életemnek, mert jöhettek jó vagy rossz dolgok, én mindegyikből igyekeztem tanulni.
Kiemelésbe: „Egyetlen pillanatát sem bántam meg az életemnek”