Városrész Napok – Ménfőcsanakra érkezett a programsorozat

Győr+ Fotó: Ács Tamás
2023.03.25. 21:02

Harmadik állomásához érkezett az egész várost összefogó kulturális rendezvénysorozat. A tavaszi kavalkád a Bezerédj-kastély Művelődési Házban talált otthonra, ahol családi programok és zenés előadások is várták a kilátogatókat.

Szabadhegy és Győrszentiván után most Ménfőcsanakon folytatódott a Városrész Napok rendezvénysorozat, melyet a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervez, és az egész várost összefogja. Ezeken a rendezvényeken a gyerekeknek, a fiatal felnőttek, a családok, és az idősebb generáció is találhat programot.

Délután 3 órától indult a rendezvény, fellépett Pörneczi Attila, koncertet adott a Muzsikás együttes, valamint Mesics György és barátai zenekar. Ezen kívül folyamatos programokkal várták a gyerekeket is: arcfestés, légvárak, kézműves foglalkozások és népi fajátékok, valamint a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrfőkapitányság is jelen volt.

Galéria: Ács Tamás

A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

(X)