Győr
Győr+ 2023.02.22.

Így tervezi a jövőt a Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzata

Szociális támogatások rendszerének átalakítása, hallgatói szolgáltatások bővítése, belső utánpótlásképzési program – többek között ezekkel a tervekkel vágott neki kétéves mandátumának a győri Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (EHÖK) új vezetősége. Míg az előző ciklusban a koronavírus-járvány és a távoktatás jelentette az első számú kihívást, a következő időszak a fokozatos építkezésről szól majd.

J. Kovács Andrea 2023.02.22.

Ebösszeírást tartottak Győrben

A győri önkormányzat tavaly júliustól december végéig ebösszeírást hirdetett. A tapasztalatokról Királyfi Pétert, a Polgármesteri Hivatal ellenőrzési referensét kérdeztük.

Havassy Anna Katalin ÖTT főtörzsőrmester 2023.02.22.

A győri területvédelmi katonák is a békéért futottak

Országszerte kötelékfutással tisztelegtek a béke előtt a magyar katonák nemrég, s az eseményből természetesen a MH 7. Területvédelmi Ezred katonái is kivették a részüket, a Honvéd Kadét Programban résztvevő középiskolásokkal együtt.

Győr+ 2023.02.22.

Nagyértékű felajánlást tettünk az Országos Mentőszolgálatnak

A Nyakkendő nélkül Knézy Jenővel legutóbbi adásában Győrfi Pál volt a Győr+ Média vendége. Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét az új ügyeleti rendszerről kérdezte cégünk vezérigazgatója, Knézy Jenő. Az adásban azonban a szakmai kérdések mellett a társadalmi felelősségvállalás is szerepet kapott.

Győr+ 2023.02.22.

Konkrét: nagy kihívás működtetni a szociális, kulturális intézményeket

A győri önkormányzatnak is nagy kihívást jelent az energiaválság miatt a kulturális és szociális intézményeinek fenntartása - többek között erről beszélt dr. Pergel Elza, Győr alpolgármestere a Győr+ TV Konkrét című hírháttér műsorában, amely szerdán este 20.25-től lesz látható.

Földvári Gabriella 2023.02.22.

Már Győrben is bérelhetünk e-rollert

Szerdától már Győrben is elérhető az e-roller-kölcsönzési szolgáltatás. Ezt jelentette be dr. Dézsi Csaba András polgármester a városháza előtt létesített rollerparkoló ponton, és ki is próbálta a város legújabb szolgáltatását.

Ficsór Dávid 2023.02.22.

Magyar Parasport Nap Győrben: „A lehetetlent is meg lehet csinálni”

Több száz ép és fogyatékossággal élő fiatal gyűlt össze szerdán a GYSZC Sport és Kreatív Technikumban, hogy egy lélekmozgató program keretében aktívan ünnepeljék meg a magyar parasportot és hazánk fogyatékossággal élő sportolóit, hiszen 2017 óta február 22-e a Magyar Parasport Napja.