Teljes hajózási zárlat lesz szombattól a Mosoni-Duna győri szakaszán
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról adott ki tájékoztatást, hogy forgalmirend-változás lép életbe június 24-én és június 25-én a Mosoni- Duna győri szakaszán.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról adott ki tájékoztatást, hogy forgalmirend-változás lép életbe június 24-én és június 25-én a Mosoni- Duna győri szakaszán.
Hétfőn elstartolt a Xantus János Állatkert első nyári zoo tábora. A korábbi években komoly harc folyt a helyekért, ezért idén kibővítették a létszámot, egy-egy turnusban akár 90-100 gyermek is tud kalandozni.
Az egyre erősödő szél nem kedvez a mai tüzes programoknak, így elmarad a Szent László Napok két nyitóeseménye, a fáklyás felvonulás és a tűzzsonglőr show - jelentette be nem sokkal ezelőtt a Győri Művészeti és Fesztiválközpont.
Július elsejétől a kormány új adót vezet be a megtakarításokra. A mostani, 15 százalékos kamatadó mellett még egy 13 százalékos szociális hozzájárulást is fizetni kell a jövőben, a megtakarításokból származó jövedelem után.
A Győr-Szol Zrt. a városi faállomány kezelőjeként felhívja a lakosság figyelmét, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint térségünkben erős széllökések várhatók. Viharos szél esetén – lehetőség szerint – ne tartózkodjanak fák alatt, mert azokról gallyak, ágak törhetnek le
Ezen a héten adták át hivatalosan is a felújított Generációk Házát. Az intézményben az idei nyári táborok már az új helyiségekben zajlanak.
Izgatottan számolják a napokat a gyerekek, hogy mennyit kell még aludni a 16. Győrkőcfesztiválig. Nem kevésbé izgatottan készülnek maguk a szervezők, a Vaskakas Bábszínház csapata a rendezvény jegyében szárnyal, már pénteken elkezdték díszíteni a belváros utcáit. Idén a pillangók, a repülés kapja a főszerepet.
A Kuopio park és környezetében megvalósuló parkolási és parkfejlesztési projekt a végéhez ért. A Földes Gábor utcai és a Kodály Zoltán út 2-32. előtti parkolásfejlesztés már megkapta a hatósági engedélyt a használatra. A park területén lévő játszótér és park műszaki átadás-átvételi eljárása jelenleg tart, június 30-án zárul le az átvétel eljárása.
Az önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságának szervezésében öntözőzsákokat helyeztek ki pénteken a Győrkőcliget fáihoz.
A GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. a hőségriadó kihirdetésekor életbe léptette a dolgozókat védő intézkedéseket.