Balesetet okozott, majd elhajtott a sofőr Győrben

Győr+ Illusztráció: police.hu
2023.08.25. 17:45

Augusztus 17-én reggel a Répce utca 38. szám előtt a Lajta út irányába közlekedett egy ismeretlen sofőr személygépkocsijával. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Haladása során feltehetően figyelmetlenség miatt járműve jobb oldalával nekiütközött az ott szabályosan, az úttestre merőlegesen várakozó Ford Focus típusú személygépkocsi elejének. A balesetet követően az ismereten személy adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.

A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszám valamelyikén.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Sajtó

Kapcsolódó témák: #baleset | #felhívás | #rendőrség |