„Ültessünk, hogy élhessünk!”
Az ország vármegyéinek jelentősebb településein ültet fákat a Kereszténydemokrata Néppárt az elkövetkező időszakban az „Ültessünk, hogy élhessünk!” program keretén belül.
Az ország vármegyéinek jelentősebb településein ültet fákat a Kereszténydemokrata Néppárt az elkövetkező időszakban az „Ültessünk, hogy élhessünk!” program keretén belül.
Hálaadó szentmisét tartottak Győr töröktől való visszafoglalásának emlékére szerdán este a Szent Ignác Bencés Templomban a Szent László Határőr Hagyományőrző Egyesület és a Történelmi Vitézi Rend Területi Székkapitánysága részvételével és szervezésében.
Az ETO FC Győr 4-2-re legyőzte a vendég Siófokot a labdarúgó NB II 26. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.
A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is jótékonysági motoros felvonulást hirdettek Győrben a húsvéti ünnepkörre csatlakozva: minden motorost hívtak és vártak, hogy az érdeklődő gyermekeknek csokikat osztogassanak, illetve a hölgyeket meglocsolhassák.
Folytatódott a „Beszélgess a polgármesterrel” sorozat, melynek keretében március 28-án, csütörtökön az Ágh Miklós Klub nyugdíjasait látogatta meg dr. Dézsi Csaba András Győr első embere.
Azért kell kibírni a telet, mert utána ajándékba kapod a tavaszt – mondogatta gyerekkoromban nagyanyám. S bár nekem akkor a tél is ajándék volt, szánkózással, hógolyózással, korcsolyázással, hóemberépítéssel, nagyikám szavait megjegyeztem. S ahogy múlik az idő, évről évre jobban vágyódom a tavasz után.
A Per Johansson vezetőedző irányításával első meccsét játszó Győri Audi ETO KC 34-31-re legyőzte a Praktiker-Vácot a női kézilabda NB I vasárnapi találkozóján.
Az Olimpiai Sportparkot a hétvégén az asztalitenisz országos bajnokság töltötte meg. Az olimpai sportágak közé tartozó játék döntőiben páros és egyéni bajnokokat is avattak.
A győri vásárcsarnokban nagy a húsvéti készülődés, minden megtalálható itt, ami az ünnep elengedhetetlen kelléke. Ám nemcsak áruval, hanem meglepetésekkel is készül az ünnepre az üzemeltető Győr-Szol Zrt.
Győrben kiemelten fontos a hagyományok, népszokások ápolása, azoké is, melyeket országszerte is csak elvétve tartanak. Ilyen a téltemetés régi rituáléja, a húsvéti ünnepkörhöz tartozó kiszebáb égetés, melyet a Győri Művészeti és Fesztiválközpont szervezésében, a Csobolyó Néptáncegyüttes fantasztikus előadásában eleveníthettünk fel március 24-én, Virágvasárnapon.