Búcsúztassuk az évet, Győrben már jó a hangulat!
Az elmúlt évekhez hasonlóan december 31-én már a délutáni órákban fergeteges hangulat uralkodott városunkban. Mi sem hagyhattuk ki a kavalkádot!
Az elmúlt évekhez hasonlóan december 31-én már a délutáni órákban fergeteges hangulat uralkodott városunkban. Mi sem hagyhattuk ki a kavalkádot!
Az év utolsó napján is szívesen barangolt szeretett városában fotósunk, Mekli Zoltán. A többszörösen díjazott művész fekete-fehér képeiből is árad a meghittség, Győr színek nélkül is a legszebb és a legszínesebb.
A Hello Győr! című magazinunk különkiadással jelentkezett. Mint arról korábban beszámoltunk, A dzsungel könyve című előadás Győrbe érkezik, a közel harminc éves zenés produkciót eredeti rendezésben láthatja a közönség 2025. január 5-én az Audi Arénában.
A magyar színháztörténet eddigi legnagyobb sikerű és leghosszabb életű produkciója, A dzsungel könyve című musical közel harminc év után elhagyja eredeti játszóhelyét. A Pesti Színház után most egy alkalommal Győrött is bemutatják. A január 4-i előadásra gőzerővel készül a Vígszínház társulata, Hegedűs D. Géza rendezővel már karácsony előtt próbálta a musicalt, hogy meghódítsa a közönséget az Audi Arénában.
Zakariás Zalánról a győri színházszeretők már tudják, hogy a tehetséges rendező nem ismer lehetetlent. Most újabb egyedi produkciót álmodott: a III. Richárdot monodráma formájában viszi színpadra, nem kisebb művésszel, mint a tavaly Junior Príma Díjjal kitüntetett Hajdu Tiborral. December 20-tól újszerű látásmóddal és kreatív megoldásokkal a klasszikus mű modern köntöst ölt, a teátrum legintimebb játszóhelyén, a Padlásszínházban.
Fülvédőt fel, az aláöltöző és a vastag zokni sem maradhat el, de a téli futóélmény így teljes. Valahogy így indult vasárnap azoknak a reggele, akiket bizony a csípős hideg sem tántorított el attól, hogy idén is rajthoz álljanak a XXVIII. Horn Karácsonyi Rohanáson. Mi is ott voltunk!
Évek óta hagyomány, hogy az adventi sürgés forgás egyik reggelén meghívást kap stábunk a Pedró Pékség valamelyik üzletébe. Idén a győriek által csak nagy Pedróként emlegetett Vágóhíd utcai épületbe érkezett meg fél 6 környékén a Győr+Rádió három műsorvezetője, hogy délelőtt 11-ig innen készítség a reggeli adást.
Lüktető közösségi élet zajlott hétről-hétre 2024-ben is a Horgas utcai Idősek Klubjában, ahol csütörtökön karácsonyi ünnepségre gyűltek össze a szépkorúak. Az időseknek a Petőfi-iskola diákjai adtak műsort, versekkel, dallamokkal hintették be a ménfőcsanaki intézmény kis helyiségeit. A jelenlévők a színvonalas előadást hallgatva azt kívánták: bárcsak minden nap karácsony lenne!
1944. november 7-én végezték ki a nyilas rémuralom alatt Szenes Hanna költőt, az ellenállási mozgalom mártírját, Izrael nemzeti hősnőjét. A holokauszt 80. évfordulója alkalmából Velekei László érzékeny és megindító koreográfiájával mutatja be a Győri Balett társulata az Eli, Eli című produkciót, mely egy elszánt, tettvágytól fűtött zsidó lány életútját dolgozza fel, egy mártírét, aki a végsőkig hallgatott és nem kért kegyelmet.
Tavaly Bábolnán járt a finn nagyszakállú, s bizony Joulupukki-t nem is akármilyen jármű szállította a hangulatos kisvárosban. A feltűnő, frappáns, fényes kamion idén Győrbe is ellátogatott. Mikulás és kis manója több helyszínen is megállt a városban, hogy találkozzanak kicsikkel és nagyokkal. Készültek a fotók, a zsákban színes szaloncukor csillogott, az arcokon pedig a sok mosoly mindent túlragyogott.