Remek mérkőzés és egy pont Szombathelyen
A Győri ETO FC idei harmadik Haladás elleni bajnokiján is 1–1-es végeredmény született.
A Győri ETO FC idei harmadik Haladás elleni bajnokiján is 1–1-es végeredmény született.
Megnyitása után három hónap alatt önfenntartóvá vált a természettudományokat a négy őselem tematikáján keresztül a közönséghez közel vivő mosonmagyaróvári Futura élményközpont - nyilatkozta az MTI-nek Csiszár Péter igazgató.
Huszonöt évvel ezelőtt nyert először bajnokságot az akkor Győri Rába ETO néven szereplő férfi kézilabdacsapat. Lapunknak az együttes közönség kedvenc jobbszélsője, a világválogatott Iváncsik Mihály beszélt az akkori emlékekről és szeretett sportágáról, amelytől már csak gyermekei miatt sem tud elszakadni.
Kántor Péter költő a Radnóti Biennálé idei életműdíjasa. A Radnóti Emlékbizottság és Irodalmi Társaság, valamint a Magyar Vers mondók Egyesületének megyei szervezete ma este a Zichy-palotában rendez díj átadó ünnepséget. Kántor Péterrel beszélgettünk.
Hazánk uniós parlamenti képviselője, Pelczné Gáll Ildikó vendégeskedett az elmúlt hét péntekén megyénk iparkamarájának győri székházában. A közgazdász végzettségű politikus diákokkal találkozott, majd az Európai Unió, benne hazánk gazdaságpolitikájáról tartott előadást szakmai szervezetek vezetőinek.
Felkapcsolták Győr karácsonyi fényeit. Zsúfolt volt a Széchenyi tér és környéke.
Nincs magyar játékos sem a férfi, sem a női jelöltek között azon az egyformán ötfős listán, amelyet a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) állított össze a 2012-es esztendő sportági legjobbját megillető cím várományosairól.
Az önkormányzat százezer forintot adományozott a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat részére az adventi időszakban nyitva tartó jótékonysági faház megnyitója alkalmából.
A balesetek számának csökkenését várja a Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság attól a tíz figyelemfelhívó táblától, amelyeket a napokban helyeztek el a megye főútjain - mondta el pénteken az egyik helyszínen tartott sajtótájékoztatón a testület titkára.
Ingyenesen lesz megtekinthető a mosonmagyaróvári Futurában a Mikulás Kuckója december 2-a és 23-a között, ahol rajzolhatnak és őselemdíszeket készíthetnek a gyerekek. A Természettudományi Élményközpontban folyamatos Mikulás napi programok lesznek.