Győr+
2012.12.01. 08:25

Pelczné Gáll Ildikó: Tanuljunk meg pénzt költeni

Hazánk uniós parlamenti képviselője, Pelczné Gáll Ildikó vendégeskedett az elmúlt hét péntekén megyénk iparkamarájának győri székházában. A közgazdász végzettségű politikus diákokkal találkozott, majd az Európai Unió, benne hazánk gazdaságpolitikájáról tartott előadást szakmai szervezetek vezetőinek.

A vendéget és közönségét Mihalicz Antal, a házigazda kamara elnöke azzal a megállapítással köszöntötte, amely szerint megyénk ipara az unióban vezető szerepet játszó német piacra épül, így a gazdaság helyi szereplőinek különösen érdemes odafigyelniük Brüsszelre. A kamarai fórum már csak azért is izgalmasnak ígérkezett, mert vele egy időben, pénteken este zajlott a következő hét év uniós büdzséjének vitája. A két esemény közül az EU-csúcstalálkozó ért véget hamarabb, eredménytelensége nem okozott meglepetést Győrben. A keretköltségvetésről szóló megállapodás elhalasztása Pelczné Gáll Ildikót igazolta, aki szerint a politikusoknak az a dolguk, hogy vitatkozzanak, a végsőkig védelmezzék saját országuk érdekeit.

 

A képviselő asszony már előadásának első mondataiban leszögezte, az uniót magunknak csináljuk, s ha arcunkra akarjuk formálni, érdekvédelemre alkalmas politikusokat kell odaküldenünk. A csatlakozáskor, 2004-ben még nem tudtuk, mit akarunk, így elfogadtuk, amit Brüsszel mondott, feladtuk többek között a cukoriparunkat. A felzárkózó országként kapott támogatásokat a gazdaságfejlesztés helyett soha meg nem térülő beruházásokba fektettük, a magyar vállalkozások pénz, tudás és információ nélkül maradtak. A családok eladósodását a fideszes politikus a szocialista kormányok és a bankok közös felelősségének nevezte, az uniós trendnek megfelelő könnyelmű hitelezés a 2008-as válság miatt járt tragikus következményekkel.

 

Pelczné Gáll Ildikó úgy véli, a mai válsághelyzetre az uniónak nincsenek jó megoldásai, a megszorítások, a feltételekhez kötött további IMF-kölcsönök csak mélyítik Európa és a tagországok gondjait. Magyarországnak önálló gazdaságpolitikára van szüksége, a kormány a szigorú fiskális politika és a beruházások ösztönzése mellett tette le a voksát. A képviselő szerint a csodára még várni kell, de a pénzügyi fegyelem, a bankoktól és a multiktól megkövetelt szolidaritás, az ország piaci finanszírozása és az unión kívüli kapcsolatépítés jótékony hatása már érezhető. Kevésbé ellenséges környezetben, barátok között persze könnyebben boldogulnánk, ezért is sajnálatos, hogy az unióban nem jár egyenlő elbírálás minden tagországnak.

 

A kamarai előadáson elhangzott, hogy az olaszok ellen jelenleg is több mint száz kötelezettségszegési eljárás van folyamatban, így nekünk sem szabad túl komolyan venni ezeket. Gondolhatjuk másként, mint Brüsszel, különösen azért, mert az ország adóssága csökken, költségvetésünk hiánya az elvárt szint alatt marad, s tavasszal megszűnhet az ellenünk indított, túlzott deficit miatti eljárás. Pelczné Gáll Ildikó szerint most csak az számít, hogy az Európai Unió költségvetéséből 2014 és 2020 között mennyi támogatást kap, s a pénzt mire költi Magyarország. Azt már pénteken este tudni lehetett, hogy a kohézió barátaiként emlegetett tagországok összefogása eredménnyel jár, a minket leginkább érintő két tétel, a felzárkóztatást segítő alap és a mezőgazdasági támogatások összege a tervezettnél kisebb mértékben csökken.

 

A képviselő előadásának befejezéseként arról beszélt, hogy az uniós támogatások mértéke alku tárgya, de az már csak rajtunk múlik, hogy a kiharcolt forrásokat hogyan hasznosítjuk. Magyarul szólva meg kell tanulnunk elkölteni a megszerzett pénzt, amihez többek között egyszerűbb pályázati rendszerre és felkészültebb pályázókra van szükség. Pelczné Gáll Ildikó szerint le kellene szoknunk arról, hogy túlteljesítjük a brüsszeli bürokrácia elvárásait, s már a középiskolákban tanítanunk kellene az alapvető vállalkozói ismereteket.

 

Gaál József

Fotó: ep tájékoztatási irodája