Egyéb kategória
Győr+ 2013.05.19.

Cannes – Özönvíz és iráni-kínai vezetés a fesztiválon

Az özönvízszerű folyamatos esőzés miatt a szokásosnál is jobban megteltek a hétvégén a vetítések a 66. cannes-i filmfesztiválon, ahol a versenyfilmek harmadának bemutatása után az iráni Aszgar Farhadi Párizsban forgatott családi drámája, a Le Passé (A múlt) vezeti a francia kritikusok listáját, a külföldieknek pedig a kínai versenyfilm tetszett eddig a legjobban.

Győr+ 2013.05.19.

Vizes játszótér a Bisinger parkban

A földmunkák már elkezdődtek, és várhatóan a Győrkőcfesztivál idejére elkészül a hazánkban ritkaságnak számító vizes játszótér – avatta be lapunkat dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, belvárosi képviselő abba, hogy mi épül a Bisinger sétányon. „Az ötlet az ausztriai Rust településen található mesepark nyomán született.

Győr+ 2013.05.19.

A púpossal vendégszerepel a Magyarock Dalszínház

Népszerű színészekkel, Laklóth Aladárral, Csengeri Attilával, Vikidál Gyulával, Barabás Kiss Zoltánnal és Fésűs Nellyvel mutatkozik be a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán A púpos című új magyar musical. A Paul Feval regénye alapján készült darabot a komáromi Magyarock Dalszínház vendégjátékában láthatjuk május 28-án. Villáminterjú a szöveg - író-rendezővel, Vizeli Csabával.

Győr+ 2013.05.18.

Győzött a győri Csay

A kajakos Csay Renáta és a kenus Kövér Márton a pénteki egyes siker után szombaton párosban is nyerni tudott a Győrben rendezett kajak-kenu maratoni országos bajnokságon.

Győr+ 2013.05.18.

Új háziorvosi rendelő

Komfortosabb körülmények között vehetik igénybe az egészségügyi ellátást Ménfőcsanak ménfői részének lakói. Borkai Zsolt polgármester a városrész önkormányzati képviselője, Szabó Jenő, valamint Sági Géza, a kivitelezést végző Győr-Szol Zrt. elnökvezérigazgatója társaságában adta át azt a felnőtt háziorvosi rendelőt, amely az eddiginél is közelebb hozza az ellátást a környéken élők számára.

Győr+ 2013.05.18.

Bende Ildikó: Minden maradjon úgy, ahogy most van

Mielőtt elfújta a gyertyát születésnapi tortáján, azt kívánta, maradjon minden úgy, ahogy most van. Bölcs kérés, ha az ember hetvenévesen is fiatal, de gyanítom, Bende Ildikó nem egyszerűen az időt akarta megállítani az ünnepi sütemény fölött.

Győr+ 2013.05.18.

Félmilliárddal több jut bérre a Petz kórházban

Jó hírt közölt Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár a hét elején, amikor bejelentette: idén minden – összesen 94.843 – egészségügyi dolgozó kap béremelést.

Győr+ 2013.05.17.

Konkrét 2013.05.17.

a hírháttér műsor vendége Szilasi Péter Tamás ügyvezető, Mobilis Interaktív Kiállítási Központ

Győr+ 2013.05.17.

Elkezdték

Pénteken kora délután elkezdődött a kajak-kenusok maratoni országos bajnoksága, a győri Aranyparton. 70 egyesület több mint 2000 sportolója vesz részt a korosztályoknak megfelelő, különböző távú versenyeken.