Felelős szeretettel a teremtett világ felé…
A Föld napjához kötve szakmai napot tartott az ország katolikus óvodáiból érkező óvodapedagógusok számára a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda.
A Föld napjához kötve szakmai napot tartott az ország katolikus óvodáiból érkező óvodapedagógusok számára a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda.
Az áttörés éve lehet az idei a zugszemetelők elleni, ez idáig szélmalomharcnak tűnő küzdelemben. Az önkormányzat kezdeményezésére a Győr-Szol Zrt., a Győri Rendőrkapitányság, valamint a Közterület-Felügyelet és Mezei Őrszolgálat munkatársai közösen lépnek fel az illegális hulladéklerakók ellen. Az érintettek egy, a Zemplén utcában tartott sajtótájékoztatón számoltak be az eddigi eredményekről.
A rendezvény kimondottan kellemes családi program volt, ahol a kicsik és nagyok egyaránt jól érezhették magukat. A szervezők fő célja minden évben, hogy az emberek új ismeretségeket köthessenek, a régebbieket elmélyíthessék, valamint, hogy egy felhőtlen kulináris élvezeteket és kulturális élményeket is nyújtó rendezvényen színvonalas körülmények között kikapcsolódhassanak.
Menetrend szerinti hajójárat indul a jövő héttől szombat délelőttönként a Kálóczy téri Zátony Étterem kikötőjéből a Xantus János Állatkertbe. A mintegy ötven személyes, Kalandorra keresztelt sétahajóval a környék valamennyi vize behajózható, így az állatkerti úticél mellett más programokkal is várják a családokat, óvodákat, táborozókat.
A kínai testvérvárosunkkal is egyre szorosabb Győr kapcsolata, hamarosan négy fiatalnak lesz lehetősége fél évet eltöltenie Wuhanban…
A Belvárosban többször előfordul, hogy jogosulatlanok használják ezeket a helyeket, ezért kiemelt, kék festést kapnak a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolók…
Közös akciót indított az illegális hulladéklerakók ellen a Győr-szol Zrt., a Győri Rendőrkapitányság, a Közterület-felügyelet és Mezei Őrszolgálat.
A Marvel rajongók örülhetnek, mától már a győri moziban is láthatják a Bosszúállók folytatását az Ultron kora című filmet. Sőt, ma este mozimaratonra várják a szuperhősök kedvelőit.
Az első nagy nemzetközi viadallal hivatalosan is megkezdődött a kajak-kenusok idei versenyszezonja.