Felelős szeretettel a teremtett világ felé…

Győr+
2015.05.06. 17:11

A Föld napjához kötve szakmai napot tartott az ország katolikus óvodáiból érkező óvodapedagógusok számára a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda.

A Föld napjáhozkapcsolódó szakmai program célja az volt, hogy gyermekeinkben elültessük a környezettudatos magatartás csíráit, hogy már most felelős szeretettel forduljanak a teremtett világ felé –  mondta el portálunknak dr. Ottófi Rudolfné, az óvoda vezetője.

A vendégek betekinthettek a csoportok életébe, illetve a Mobilis-ben megismerkedhettek a természet- és műszaki tudományokkal, ötletekkel, melyek közül jó néhányat az óvodában is alkalmazni tudnak. A Gyermekek Háza munkatársai újrahasznosítható eszközökből készült játékait az óvodások vehették birtokukba.

Büszkék vagyunk arra, hogy pici udvarunkba be tudtunk csempészni egy virágos kertet a szülők, a Terasz csoport és a gyerekek segítségével, közreműködésével – hangsúlyozta az óvodavezető.

A kidobásra ítélt, semmirevalónak tűnő tárgyak az új kertben új tartalmat kaptak, a tarka-barka virágok megszépítik a hétköznapokat, és ráirányítják a figyelmet a teremetett világ szépségére, megóvására.