Egyéb kategória
Győr+ 2018.06.30.

A dobogó legfelső fokára állhattak

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csapata első helyezést ért el a VII. Országos Határrendészeti Járőrversenyen.

Győr+ 2018.06.30.

Hangokból az ölelés melegsége

Különleges helyszínen ad koncertet július 7-én este Palya Bea és zenekara. A Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertjében a hagyományos Levendulanapok záróeseményeként lépnek fel.

Győr+ 2018.06.29.

Egy asztalnál a magyar és osztrák start up-ok

Ausztriában, a burgenlandi Jois-ban tartották a Startup Pannonia Kick Off rendezvényét a napokban. A Startup Pannonia egy határon átnyúló, interregionális kezdeményezés, melynek kiemelt célja, az osztrák és a magyar startup közösségeket egy asztalhoz ültetni. A projekt elsősorban, a burgenlandi és az északnyugat-magyarországi régióra koncentrál, amely már most egy ígéretes közösség, ráadásul a nemzetközi együttműködés folyamatosan bővül.

Győr+ 2018.06.29.

Az összefogás emlékére futottak – Zöldár 2013

A 2013-as árhullámmal szembenézőknek és az összefogás erejének állít már negyedik éve emléket a sport eszközeivel a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred. A „Zöldár 2013 – Összefogás” idén is sokakat vonzott.

Győr+ 2018.06.29.

Mit ér a bivaly, ha tatár?

Alig száz évvel ezelőtt fontos igavonó háziállatunk volt a bivaly, manapság szinte csak természetvédelmi területeken találkozhatunk velük.

Győr+ 2018.06.29.

VB 2018 – Óriásportréval várják Messit

Hat méter magas és tíz méter széles graffiti-portréval várja Lionel Messit, az argentin labdarúgó-válogatott csapatkapitányát a világbajnoki nyolcaddöntőre Kazany - írta pénteken az Interfax orosz hírügynökség.

Győr+ 2018.06.29.

Egymást érik a fejlesztések a Barátság Parkban

Új játékkal bővült, és további elemekkel gazdagodott Adyvárosban a Barátság Sportpark. Az elkészült teqball asztalt, a megújult és kibővült pingpongozó helyeket és a fitnesspark megnagyobbított árnyékolórendszerét Radnóti Ákos mutatta be a sajtó képviselőinek. Az eseményen jelen volt Gancz Tamás, Adyváros másik részének az önkormányzati képviselője is.

Győr+ 2018.06.29.

Fűke Géza maradt a filharmonikusok igazgatója

A térségi hulladékgazdálkodási rendszer és a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatói beosztásának betöltéséről szóló döntés mellett óvodai és háziorvosi kinevezések, valamint civil szervezetek támogatása szerepelt többek között a városi közgyűlés napirendjén, pénteken.