Irány az alaptábor!

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2021.07.22. 06:45

Kovács Albert és Vitéz Péter szerencsésen megérkezett Kirgizisztánba, s már a hivatalos ügyek intézésén is túljutottak. Szurkoljunk nekik, hogy jó idő legyen!

A Pobeda-csúcs meghódítására létrejött expedíció folytatódik a győri hegymászók számára, akik sikeresen megérkeztek Kirgizisztánba. Szerdán minden hivatalos papírt beszereztek és a szükséges élelmiszerekkel is feltankoltak. A helikopter, amellyel az alaptáborba jutnak majd el Karkarában vár rájuk, amellyel vagy csütörtökön vagy pénteken tudnak eljutni a táborba. Ez leginkább az időjárás függvénye, hiszen havazást ígért az előrejelzés, ez pedig minden tervet felülírhat.

Amint Albert és Péter eléri az alaptábort, ott az expedíció a berendezkedéssel és az akklimatizációval folytatódik majd.

„Minden rendben, jól vagyunk!” – üzente a Győr+ Médián keresztül Kovács Albert, aki arról is írt, Renhold Messner egyszer azt mondta a mostani csúcshódításra: „Az Everest jó bemelegítő hegy a Pobedára”… Ehhez hozzátenni nagyon nem lehet mit, mert ezzel a mondattal még a leglaikusabbak is el tudják már képzelni milyen kihívás előtt állnak a győri sportemberek.

Egy fotót is kaptunk, amely mutatja, hogy a fiúk az Iszik-köl partján haladnak, amely a Popedához hasonlóan szintén rekordokat mutat:

Az Iszik-köl (kirgizül Ысыккөл, Iszikköl oroszul Иссык-Куль, Isszük-kul) lefolyástalan hegyi tó a Tiensan-hegység északi részében, a kirgizisztáni Iszik-köl tartományban. – ismerteti a Wikipédia.


Víztérfogata alapján a világ kilencedik legnagyobb tava és a Kaszpi-tenger után a második legnagyobb sós vizű tó. Bár felülete 1606 méterrel a tengerszint felett terül el és hófödte csúcsok veszik körül, sosem fagy be, innen kapta nevét, amelynek jelentése kirgizül „meleg tó”. A tó, az Iszik-köl Bioszféra Rezervátum része, szerepel a biodiverzitásuk alapján globális jelentőségű vízi élőhelyek ramsari listáján. Mintegy 2500 évvel ezelőtt partján ősi város állt, maradványainak feltárása ma is folyik. Innen került elő a jelentős ókori iszik-feliratok első példánya 1970-ben, egy ezüst ivócsészére vésve. 

A tó mellett ma fekvő jelentős települések Karakol és Csolpon-Ata.

Az Iszik-köl területe 6236 km² (akkora, mint Hajdú-Bihar megye). Partvonala 688 kilométer, legnagyobb hosszúsága 182, maximum szélessége 60 kilométer. Átlagos mélysége 270 méter, legmélyebb pontja 668 méteres mélységben van a mérések szerint.

A győri hegymászók tehát jól vannak, haladnak előre az álmok beteljesülése felé!