Virtuális barangolások a megyében

J. Kovács Andrea O. Jakócs Péter
2022.12.12. 14:22

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat és a németországi Pforzheim városának szakemberei tavaly ősszel ismertették a sajtóval azt a modern technológiát, melynek segítségével egy turisztikailag vonzó helyről 3D-s képanyagot készítenek, így ott később lehetőség lesz virtuális sétát tenni.

Németh Zoltán, a Közgyűlés elnöke most sajtótájékoztatón mutatta be a négy megyei nevezetességet, a győri püspöki palotát, a soproni evangélikus templomot, a csornai premontrei apátságot és az óvári várat megjelenítő interaktív barangolást.

A megyei önkormányzat kapcsolata Profzheim városával hosszú évekre nyúlik vissza. Ők a mostani közös projekthez két művész szakemberrel és az Amerikában kifejlesztett technológiával járultak hozzá. Az eredmény magáért beszél és néhány napon belül mindenki számára elérhető lesz a megyei önkormányzat honlapján. A profzheimi bemutató egy magyar kulturális esttel egybekötve már októberben sikeresen megtörtént.

„Szeretnénk, ha ez a technológia nagyobb teret nyerne nálunk, hiszen szép természeti környezetünk és rengeteg bemutatásra méltó épületünk van, melyek háromdimenziós felvétele izgalmas lenne mindazoknak, akik később szeretnének ide ellátogatni– mondta Németh Zoltán.

A délelőtt másik látványossága egy digitalizált kiállítás volt. Alkotója, Hajdú Dénes, aki a XX. századi traumák című, osztrák-magyar együttműködés keretében Mosonmagyaróváron létrejött időszakos tárlatot digitalizálta. Utóbbi jó példa arra, hogy ilyen módon nemcsak kiemelt épületeket, turista csalogató helyeket, hanem egyébként csak rövid ideig látogatható tárlatot is meg lehet őrizni.

A XX. századi traumák az elmúlt száz év konfliktusait dolgozza fel a magyar-osztrák határ két oldalán élők szemével a trianoni döntéstől egészen a páneurópai piknikig.

Fontos a hiteles tájékozódás, hiszen a különböző eseményeket, tragédiákat sokan átélték. Lényeges, hogy a történéseket azonosan lássuk, ezért ebből oktatási segédanyagot is készítettek történelemtanároknak.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid