Veszekedés közben dobhatták ki a kiskutyát az ablakon Győrben

HAK
2023.01.11. 12:07

A megdöbbentő hírről a Szurkolók az állatkínzás ellen – Győr hivatalos oldalon számoltak be a Szurkolók az Állatokért Állatvédelmi Alapítvány Győr önkéntesei, akik – mint mindig – most is megtették a bajban lévő kutyusért, ami tőlük tellett. Nem mellesleg pedig állatkínzás miatt feljelentést is tesznek a rendőrségen.

Hirdetés

A poszt alapján január 9-én délelőtt keresték meg őket, s a bejelentés szerint egy fehér, bichon jellegű kiskutyát dobtak ki egy négyemeletes ház ablakán Győrben.

Szerencsére több szemtanú is volt, ők mondták nekünk, hogy hallották a heves veszekedést, amely vélhetően egy pár között zajlott le, majd egy tompa puffanást hallottak, s valami olyasmi kiabálást, hogy „kidobta a kutyám az ablakon, kidobta a kutyám az ablakon…” – elevenítette fel Kocsis Balázs az eseményeket, majd hozzátették, hogy sajnos épp nem voltak a városban, ám szerencsére arra sétáló állatbarátok gyorsan a csöppnyi kiskutya segítségére siettek. A szemtanúk szerint a veszekedők tovább folytatták a szóváltást, nem siettek le, hogy megnézzék, mi történt a kutyával, amely érthetően sokkos állapotban volt. Az állatorvosi rendelőben elvégzett röntgen pedig beigazolta a félelmeket: az egyik lábfeje, a combja pedig két helyen is eltört.

„Sajnos csak telefonon tudtunk segíteni, amennyit ilyenkor távolról lehet. Kértük a rendelőt, hogy lássák el a kiskutyát, mi pedig segítünk, amiben lehet. Leolvasták a chipet, s értesítették az eredeti gazdát, akik nem a városban élnek. Azonnal vonatra szálltak, s siettek a kutyájukért, körülbelül 60 kilométernyire laknak Győrtől.  Kiderült, hogy még december 7-én tűnt el a kutyus, akit azóta nem találtak. Az eltűnt státusz egyébként – nagyon helyesen – a chip-adatoknál is látható volt. Erre minden hasonló helyzetben lévő gazdit kérünk, a jövőben is.”

Balázsék már úton voltak a rendelőhöz, amikor csörgött a telefonjuk, hogy a kutya eredeti gazdái saját felelőségükre elhozták a rendelőből a kutyát, s azt az információt kapták, hogy majd a győri csoport tagjai segítenek nekik és fizetnek mindent.

Mi jeleztük nekik, hogy azért ez nem teljesen így van. Mivel saját felelősségükre hazavitték a kutyust, ráadásul egy másik megyében laknak nem tudunk egyből segíteni. Mi csak olyan állatért tudunk felelőséget vállalni, aki a mi felügyeletünk alatt marad. Persze érthető, hogy nem akartak lemondani a kutyáról, s haza szerették volna vinni, de azt is elmondták, hogy sajnos nem tudják fizetni a gyógyítási költségeket. Igazi patthelyzet alakult ki. Az úton félreállva a kocsiból próbáltunk mindent megtenni, hívtuk, akit csak lehet, mert tudtuk, hogy a kutyusnak nagy fájdalmai lehetnek…”

Szerencsére a Szurkolók az Állatokért mozgalomnak egy komáromi csapata is van, akiket sikerült elérnie a győri srácoknak. Egyeztetések sora következett, míg végül a Szurkolók az Állatokért Gerecse és környéke Alapítvány tagjai már úton is voltak a megadott címre.

A kis sebesült gazdája végül belátta, ahhoz, hogy segíteni tudjunk, nekik is engedniük kell. Született hát egy ésszerű kompromisszumos megállapodás és a srácok már rohantak is a kutyussal egy komáromi rendelőbe, hogy még zárás előtt odaérjenek.  Épphogy beestek, így végre megkaphatta a szükséges ellátásokat. Előzetes becslések szerint 200 ezer forint körüli lehet majd a számla végösszege.”

Jó hír, hogy a gazdinak is sikerült intézkednie és egy tatai állatorvosnál részletfizetési lehetőséget kaptak, úgyhogy a további kezelések és műtétek – Kocsis Balázsék jelen információi szerint – ott történnek majd.

A komáromi csapat tagjaival együtt ellenőrizni fogjuk, hogy minden rendben van-e és a megbeszéltek szerint történnek-e majd. Természetesen a Szurkolók az Állatokért Állatvédelmi Alapítvány Győr és – az ígéret szerint – a gazdi is megtesszi a feljelentést állatkínzás ügyében a rendőrségen. Csak reméljük, hogy a kiskutya sérülései rendbehozhatók és nem szenvedett semmiféle maradandó károsodást.”zárta Kocsis Balázs a meglehetősen hajmeresztő történetet.

A fotó csak illusztráció! Forrásuk: Szurkolók az Állatokért Állatvédelmi Alapítvány – Győr

Hirdetés