Leosztás

Vádemelés jöhet az illegális pókerpartik ügyében

Fotó: police.hu
Győr+
2022.02.14. 20:15

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói befejezték a vizsgálatot annak a hat férfinak az ügyében, akiket tiltott szerencsejáték szervezése miatt fogtak el.

A megyei rendőrök több hónap alatt begyűjtött információi alapján nyomozás indult illegális kártyapartik szervezőinek elfogására. A büntetőeljárás során beszerzett adatok alapján október 5-én az esti órákban a megyei rendőr-főkapitányság felderítői a Győri Rendőrkapitányság járőreivel és nyomozóival közösen, a Kenyér köz egyik ingatlanának lakásában lecsaptak az illegális pókerparti résztvevőire.

Aznap kilencen ülték körbe az asztalt, az akció kezdetekor éppen az első leosztásig jutottak. A minimális beugró harmincezer forint volt, de egy-egy éjszaka akár több százezer forintnyi összeg is gazdát cserélt. A rendőrök az egyik szervezőnél közel egymillió forintot találtak, de a játékosok zsebe is nagyobb mennyiségű készpénz rejtett.

A nyomozók a kártyateremben elfogott feltételezett elkövetők közül három férfit – K. Ernő 58 éves, R. István 69 éves, valamint P. Zoltán 38 éves helybéli lakosokat – tiltott szerencsejáték szervezésének bűntette, míg két társukat – Sz. József 37 éves tatabányai és L. Ferenc 66 éves győri lakosokat, a bűncselekményben bűnsegédként való részvételük miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A fenti bűncselekmény kivizsgálása során a nyomozók tanúkat hallgattak ki az ügyben, amelynek eredményeként egy újabb feltételezett elkövető – M. Márk 45 éves győri lakos – került a rendőrség látókörébe. A férfi gyanúsítottként történt kihallgatása során a vallomástételt megtagadta.   

A büntetőeljárás során a megyei rendőr-főkapitányság több mint egymillió forintot foglalt le.  

Az ügy vizsgálata során a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg a Győri Járási Ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #Győr | #rendőrség | #szerencsejáték |