Újra jön a Ballagási Kiállítás!

Fotó: Ficsór Dávid
Ficsór Dávid
2022.09.06. 11:47

Szeptember 13-án ismét megtartja nagysikerű rendezvényét a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A Ballagási Kiállítást már 2016 óta szervezik, az utóbbi két év járvány sújtotta időszaka után ismét személyes jelenléttel tartják meg az eseményt. A végzős diákok számára meghatározó élmény a ballagás, ezt szeretné emlékezetesebbé tenni a kamara. 23 kiállító érkezik a jövő héten a Széchenyi István Egyetem Apáczai karának csarnokába, hogy segítse a fiatalok felkészülését életük egyik nagy eseményére.

„Várhatóan 2000-2500 diák érkezik majd a rendezvényre, az osztályokat óránként osztottuk be, elkerülve a nagyobb tumultust. Hatalmas az érdeklődés a kiállítás iránt” – mondta Molnár Albert, az iparkamara győri térségi elnöke.

A végzős diákok életében meghatározó élmény a középiskolai ballagás. Ezt megerősítette Kovácsné Zimborás Ágnes is, aki a Deák Ferenc Technikum igazgatójaként azért is tartja remek kezdeményezésnek a rendezvényt, mert az iskolában tanuló diákok tanulhatnak, tapasztalatokat is szerezhetnek majd a kiállításon a vállalkozói, szolgáltató léttel kapcsolatban.

Az esemény nem csupán a diákoknak, a kiállítóknak is remek lehetőség arra, hogy személyesen találkozzanak, kapcsolatba kerüljenek a fiatalokkal. Ezt hangsúlyozta Jankó Ernő, a kamara kereskedelmi tagozatának elnöke. A rendezvényen bemutatkozik a Széchenyi István Egyetem VR Learning Centere is. Dr. Horváth Ildikó igazgató szerint a mai modern világban folyamatosan szükség van a megújulásra, ezért segítik innovatív technológiával a rendezvényt.

Szeptember 13-án tehát az Apáczai kar tornacsarnokába várnak minden érdeklődő diákot, szülőt, pedagógust a szervezők. Kapunyitás 8 órakor, a zárás pedig 15 órakor lesz. 

Kapcsolódó témák: #ballagás | #Győr+ TV | #híradó | #kiállítás | #középiskola |