Széchenyi István Egyetem

Újabb kapocs a Hild-szakgimnázium és az egyetem között

Illusztráció: Marcali Gábor
Győr+
2019.10.27. 10:44

Profiljából adódóan sokrétű a kapcsolat a Győri Szakképzési Centrum Hild József Építőipari Szakgimnáziuma és a Széchenyi István Egyetem között. Ezt erősítheti tovább a „Segítő kéz a nyelvvizsgához” program.

Magyarországon 25 építőipari jellegű középiskola működik, s közülük az egyik legjobbnak a Győri Szakképzési Centrum Hild József Építőipari Szakgimnáziuma számít. A belvárosi alma mater igazgatója, Józsa Tamás kérdésünkre büszkén mutatta be az intézményt, mintegy 500 diák második otthonát. Őket elsődlegesen a kétszintű érettségire készítik fel, emellett nappali képzésben magasépítő és mélyépítő technikusokat, illetve ezekre ráépülő képzésben műemlékfenntartó technikusokat és vízépítő szaktechnikusokat képeznek.

A győri Hild-szakgimnáziumba járó mintegy félezer diák jól érzi magát az intézményben

Az iskola nemcsak Magyarországon akkreditált tehetségpontként működik, hanem tagja az európai tehetségpont-hálózatnak, valamint Győr-Moson-Sopron megyéből egyedüliként a Minősített Tehetséggondozó Műhely-hálózatnak is. Mindez kiemelt, központi szerepet jelent. „Azokat a diákokat, akik érdeklődnek valami iránt, én már tehetségesnek gondolom, mert ez alapján továbbfejleszthetők. Igyekszünk őket megszólítani, bevonni” – hangsúlyozta az igazgató.

A munkának látható eredményei vannak. Volt olyan év, amikor az országos szakmai verseny első három helyezettje az érettségizőknél és a technikusoknál is a Hildből került ki, s olyan is, amikor az első tízben öt hildes szerepelt. Az iskolában örülnek annak, hogy diákjaik jellemzően 80 százaléka a felsőoktatásban tanul tovább, s hogy ezzel együtt is átlagosan 86 százalékuk elvégzi az érettségi utáni egy, illetve két évben a technikusképzést.

Józsa Tamás kifejtette: céljuk, hogy tanulóik otthonosan mozogjanak a világban, hasznosítani tudják magas szintű szakmai és általános műveltségüket. Testvériskolai kapcsolatok sorát ápolják olasz, osztrák, észt, valamint határon túli – felvidéki és erdélyi – magyar intézményekkel. Burgenlandban esetenként még az ottani nyitott kapuk rendezvényeken is önálló standdal mutatkoznak be. Ehhez járul hozzá az az 1995-ben éppen Győrben elkezdődött Kárpát-medencei építész diákkonferencia-sorozat is, amelynek minden évben más-más iskola a házigazdája, s amelyeken a Hild rendre delegációval képviselteti magát.

Józsa Tamás, a Hild-szakgimnázium igazgatója

Az egyébként németül jól beszélő igazgató elmondta, hogy e törekvés része a magas szintű idegennyelv-oktatás. „Ha valaki jól beszél egy idegen nyelvet, akkor kitárulnak a lehetőségei. Képes kapcsolatokat építeni és hozzájutni az interneten, szakkönyvekben, konferenciákon és másutt meglévő információkhoz” – tette hozzá.

A szakgimnázium évente három osztályt indít, amelyek közül kettő nyelvi előkészítő, ahol heti 18 órában tanulnak a gyerekek idegen nyelvet. Új lehetőséget jelent, hogy az iskola nemrégiben partnerként csatlakozott az Euroexam nyelvvizsgarendszerhez: valamennyi német- és angoltanárukat nyelvvizsgáztatónak képezték ki. Így tovább erősíthetik a nyelvvizsgára való felkészítést, amire azért is nagy az igény a diákok részéről, mert 2020-tól már középfokú nyelvvizsga-bizonyítvány is szükséges az egyetemi felvételhez.

Józsa Tamás úgy látja, kedvező, hogy az állam visszatéríti az első sikeres nyelvvizsga árát. Emellett náluk az iskola alapítványa, a Hild Közhasznú Alapítvány is segít: kifizeti a nyelvvizsga költségét azoknak, akik meglévő középfokújuk mellé ugyanabból a nyelvből egy felsőfokú, vagy egy másik nyelvből középfokú bizonyítványt szereznek. A Győri Szakképzési Centrumon belül egy európai uniós GINOP-projekt szintén segíti a nyelvtanulást.

Az intézményvezető szerint nagyon jól illeszkedhet ebbe a folyamatba a győri Széchenyi István Egyetem „Segítő kéz a nyelvvizsgához” elnevezésű programja, amelynek keretében egyszeri 2500, 5000 vagy 10.000 forintos regisztrációs díj ellenében a SZE-Lingua Nyelvi Szolgáltató Központ és az Idegen Nyelvi Oktatási Központ bevonásával ingyenes angol és német nyelvtanfolyamokon vehetnek részt a 2020-ban az általános felvételi eljárásban valamely felsőfokú intézménybe felvételizni kívánó, a 2019/2020-as tanévben végző, középfokú nyelvvizsgával még nem rendelkező középiskolások.

Józsa Tamás úgy véli, mindez tovább növelheti a két intézmény közötti kapcsolódási pontok számát. „Továbbtanuló diákjaink közül más egyetemek mellett is minden évben sokan a Széchenyi-egyetemet választják, elsősorban a profilunkhoz a leginkább illeszkedő osztatlan és osztott építész-, valamint az építőmérnöki képzést. Gyakori az is, hogy az egyetem valamely oktatója vizsgaelnök vagy az emelt szintű érettségin kérdezőtanár – sorolta az igazgató.

Emellett több volt hildes is oktat vagy oktatott a Széchenyin, így például dr. Szép János, dr. Horváth Tamás PhD, Nagy András, dr. Veöreös András vagy dr. Fátrai György PhD.”


A „Segítő kéz a nyelvvizsgához” elnevezésű programról ITT található bővebb információ.


Szerző: Hancz Gábor (Széchenyi István Egyetem)
Fotók: Hild-szakgimnázium

Kapcsolódó témák: #Oktatás | #Széchenyi István Egyetem |