Hirdetés

Újabb kábszeresek rendőrkézen

Illusztráció: police.hu
Police.hu
2020.10.18. 15:47

Sopronban és Kapuváron három férfit fogtak el a rendőrök, mindegyiküknél kábítószergyanús anyagokat találtak, és a gyorstesztjük is pozitív lett.

Hirdetés

Sopronban 2020. október 17-én 22 óra 10 perckor egy gépkocsi vezetőjét igazoltatták a rendőrök. A 23 éves helybéli fiatal ellenőrzésekor az autójának ülése alatti rekeszből egy őrlő, a zsebéből pedig kábítószergyanús anyag került elő. A férfi a rendőröknek elismerte a drogfogyasztás tényét, amit elfogását és előállítását követően a vele szemben alkalmazott gyorsteszt is igazolt. A fiatalembert a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ugyanazon a napon az éjszakai órákban Kapuváron szintén egy gépkocsi vezetőjét és utasát ellenőrizték a járőrök. A rendőrök átvizsgálták a járművet, a csomagokat és a két férfi ruházatát is. Ennek során az autó ülése és gumiszőnyege alatt, valamint az utas nadrágjában kábítószergyanús anyagra bukkantak, ezért mindkettőjüket elfogták, majd a Kapuvári Rendőrkapitányságra előállították őket. A velük szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott, így a nyomozók a 31 éves barbacsi járművezetőt és 23 éves kapuvári utasát is kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Hirdetés
Kapcsolódó témák: #rendőrség |
likeold
a fb oldalunkat