Új harangok költöznek a bazilika tornyába

Fotó: O. Jakócs Péter
J. Kovács Andrea
2022.09.06. 16:41

A győri bazilika tornyát hamarosan ismét hét harang lakja. Kifejezik az idő múlását, közös ünneplésre, istendicséretre hívnak, hangjuk jelezhet örömöt, gyászt, a régi időkben a veszélyre is figyelmeztettek.

Harangszentelés lesz a Káptalandombon szeptember 13-án, kedden. Dr. Veres András megyéspüspök és dr. Pápai Lajos emeritus püspök az egyházmegye papsága és a hívek jelenlétében a 10 órakor kezdődő szentmise után végzi a nem mindennapi szertartást, melyre várják a város lakóit is.

Dr. Veres András. Fotó: O. Jakócs Péter

Ez a nap egyébként a Nagyboldogasszony székesegyház felszentelésének ünnepe, amiről minden évben megemlékeznek. Az elmúlt időszakban a padlótól a toronyig megújult templom újraszentelése egy év múlva lesz ugyanezen a napon, addigra várhatóan minden megkezdett munkát sikerül befejezniük a kivitelezőknek.

A hittudományi főiskolán tartott sajtótájékoztatón dr. Veres András elmondta: A múlt század elején hét harangja volt a székesegyháznak. Az első világháborúban ebből hármat elvittek hadi célokra. A második világégéskor a templomtornyot is bombatalálat érte, mely után kigyulladt, a harangszék elégett, a harangok pedig a mélybe zuhantak. A törött harangokból öntöttek egyet, ami a mai napig is működik.

A Passauban újonnan öntött hat hangszer közül a legnagyobb 4 tonnát nyom és mintegy két méter átmérőjű, míg a legkisebb 270 kilós, átmérője közel 80 centiméter. Természetesen a jelenlegi harang is használatban marad. A harangok elnevezése kötődik az egyházmegyéhez, hiszen a Szent István az alapítóra, a Szent László a lovagkirályra, míg a Boldog Apor Vilmosra keresztelt harang a mártír püspökre emlékeztet.

Egy másik eseményről is beszámolt a főpásztor.

Kiskúton 1928-ban egy fia gyógyulásáért hálás édesapa Mária képet tett a liget egyik fájára. A kép tisztelete gyorsan elterjedt, 10 évvel később a gyárvárosiak már iparművészekkel készíttettek kápolnafülkét és új keretet a festménynek. Utóbbit a győriek szeretett mestere, Schima Bandi alkotta meg. 1947 nyarán egy vagongyári munkás harminc forintért meggyalázta a Szűzanya képet. Az eset óriási felháborodást keltett és a győriek elhatározták, hogy válaszul kápolnát építenek. A restaurált festményt még októberben tízezer ember vitte ki Kiskútra. Az esemény téglás körmenetként maradt meg az emlékezetben, mert mindenki vitt magával egy téglát az építkezéshez. Felszentelése 1948-ban volt, a hívők azóta is szívesen látogatják.

A kis kápolnát most kívül-belül felújították, megáldására szeptember 12-én hétfőn 17 órakor a gyárvárosi templom előtti térről indul a körmenet, ahová mindenkit szeretettel várnak. A másfél kilométeres távot végig jó úton, zömében járdán lehet megtenni. Az ünnepi szabadtéri szentmise 18 órakor kezdődik.

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győri Egyházmegye | #harangszentelés | #híradó |