Ügyességi játékok az Arrabona EGTC versenyén

Fotó: Arrabona EGTC
Győr+
2021.10.25. 14:40

Az Arrabona EGTC versenysorozatot szervez a középiskolás korosztály számára, ami során a sport, a kultúra és a kreatív gazdaság területén is összemérhetik tudásukat, ügyességüket és kreativitásukat a fiatalok.

Legutóbb október 22-én a kreativitáson és az ügyességen volt a hangsúly, de nem ártott a matematika és fizika ismerete sem. A versenyszámok kidolgozásáért és lebonyolításáért a Mobilis felelt, ahol a munkatársak igyekeztek a legkreatívabb és a legszórakoztatóbb feladványokat összerakni.

A 10 fős csapatoknak alig egy óra alatt kellett közösen egy Győrt népszerűsítő, bemutató reklámfilmet kitalálniuk, és összeállítaniuk. Ha ez elkészült, mehettek a következő állomásra, ahol matematikai rejtvények megoldásával juthattak ki a szoba fogságából… Már akiknek sikerült.

Lazításképpen a Mobilis interaktív kiállítóterében található ügyességi játékokon mérhették össze képességeiket a fiatalok, majd a fizikalaborban kellett gyorsulást mérniük a legkülönbözőbb módokon. Minden csapat kiválóan teljesített az egyes állomásokon, de hátra volt még egy zárókvíz, amely során javíthattak az eredményeiken a versenyzők.

A közel 4 órás versengés után kihirdették az adott forduló eredményeit, ami teljesen más képet mutatott, mint az evezős forduló végeredménye. A jókedv és a lelkesedés viszont továbbra sem lankad a csapatok között, ismét egy fantasztikus, jó hangulatú délelőttöt töltöttünk együtt.

A következő alkalommal a kultúráé és a művészeté lesz a főszerep, így a csapatok újabb esélyt kapnak arra, hogy a jelenlegi helyezésükön javíthassanak.

Korábban írtuk

Kapcsolódó témák: #gazdaság | #kreativitás | #Kultúra | #verseny |