CheckInn

Turisztikai innovációban is jeleskednek a győri hallgatók

Fotó: Széchenyi Egyetem
Győr+
2021.02.18. 19:34

Második helyezést ért el a győri Széchenyi István Egyetem csapata a CheckInn turisztikai innovációs versenyen. A három hallgató egy olyan, applikációval összekötött közbringarendszer tervét dolgozta ki, amely a városnéző turistákat célozza. Felkészítőjük, dr. Happ Éva tanszékvezető szerint a siker visszaigazolja azt a törekvést, hogy a náluk tanulók az elméleti mellett értékes gyakorlati tudást is kapjanak.

A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány évről évre meghirdeti a CheckInn turisztikai innovációs versenyt. A szervezet ezzel az idegenforgalmi ágazat népszerűsítése mellett az újító, kreatív gondolkodásmódot igyekszik ösztönözni a felsőoktatásban tanuló hallgatók körében, akik egyben a szakmai utánpótlást képviselik.

A 2020-as versenyt tavaly szeptemberben írták ki, amelyre az első fordulóban egy videót, majd a továbbjutóknak a második fordulóban egy innovációs stratégiát kellett benyújtani.

A nemrégiben megtartott eredményhirdetésen kiderült, hogy a Széchenyi István Egyetem Wayfarers nevű, Horváth Petra Evelin, Istenes Ramóna és Nagy Dominika Andrea alkotta csapata az aktív turizmus kategóriában a második helyet szerezte meg. Mindhárman harmadéves turizmus alapszakos hallgatók.

„Ötletünk arra a tapasztalatra épül, hogy a közhasználatú kerékpárok nem eléggé kihasználtak. Úgy gondoljuk, hogy ezen a turisták bevonásával lehetne változtatni. Egy mobiltelefonos applikációval egybefűzött, kölcsönözhető közbringarendszert találtunk ki, amit TourBike-nak neveztünk el. Ez abban különbözne a meglévő megoldásoktól, hogy több nagyvárosban is működne, és kifejezetten a városnéző turistákat célozná meg. A kölcsönzéssel a felhasználók bizonyos turisztikai létesítményeknél és vendéglátóhelyeknél kedvezményekben részesülnének. Emellett az applikáció kész útvonalakat is tartalmazna, így több attrakciót kötne össze” – ismertette Nagy Dominika Andrea.

A komáromi hallgató hozzátette, hogy a versenyen sok csapat indult, így nem tudták, milyen eredményre számíthatnak, és kellemes meglepetés volt a második hely. Mint mondta, a siker közös munka eredménye.

A fiatalok sokat köszönhetnek felkészítőjüknek, dr. Happ Éva egyetemi docensnek, a Turizmus Tanszék vezetőjének, aki kérdésünkre azt hangsúlyozta: a hallgatók által választott téma azért is fontos, mert a koronavírus-járvány miatt az aktív turizmus felértékelődött a tömegturizmussal szemben. „A Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar stratégiája, hogy a nálunk tanulók a magas színvonalú elméleti tudás mellett értékes gyakorlati tudást is kapjanak. Ez az eredmény visszaigazolja ezt a törekvést, és azt is mutatja, hogy hallgatóink kreatívak, és képesek úgy gondolkozni, mint leendő munkavállalók” – emelte ki az oktató.

Forrás: Széchenyi Egyetem

Kapcsolódó témák: #felsőoktatás | #Győr | #Széchenyi István Egyetem |