Továbbra is népszerű a Munkácsy-kiállítás

Fotó: Ács Tamás
Győr+
2022.01.18. 17:36

A győri Esterházy-palotában múlt év októberében nyitották meg a Munkácsy Mihály-kiállítást, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Kedd este a 20.000. látogatót, Pákozdi Lajost köszöntötték.

Székely Zoltán, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója a Győr+ Média érdeklődésére elmondta, hogy most már bátran fogalmaz úgy, hogy a Munkácsy Győrben valóban egy sikertörténetes kiállítás.

„Rengetegen érkeznek nap mint nap, nem csak Győrből és környékéről, hanem az ország legkülönbözőbb pontjairól. Hamarosan döntés születik arról, hogy meghosszabbítsuk-e a kiállítást, hiszen folyamatosan érkeznek a látogatók, s úgy vélem érdemes lenne továbbra is lehetőséged adni a megtekintésre. A húszezredik látogatónk – ugyanúgy, ahogy az eddigi összes kerek számnál megajándékozott – meglepődött, nem szoktak hozzá az emberek, hogy honorálják, hogy eljöttek. Kicsit meghatódva nyilatkoznak ilyenkor, de azt hiszem a múzeum és a város által nyújtott gesztus mindenkiben szép emlékeket hagy”– zárta a múzeumigazgató, s máris átadta a szót Pákozdi Lajosnak, akit mint a húszezredik látogatót kedd délután köszöntöttek.

Nagy meglepetés volt, hogy köszöntöttek, ez plusz élményt adott a kiállításhoz. Amikor Budapesten láttam, akkor roppantul megérintettek a képek, sokáig gondoltam rájuk. Mély érzelmeket keltettek bennem. Ez az én világom a festészetben. Győrből és Hédervárról érkeztünk, s nem volt kérdés, hogy itt is megtekintjük a kiállítást” – zárta Pákozdi Lajos, a Munkácsy-kiállítás húszezredik látogatója.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka