Tovább erősítik a közös munkát

Fotó: SZE/Májer Csaba József
Győr+
2020.02.19. 19:30

Fél évszázada sikeres az együttműködés a Széchényi István Egyetem és a Magyar Közút Nonprofit ZRt. között. A szerdán aláírt dokumentumok még szorosabb kapcsolatot vonnak az intézmény és a nagyvállalat közé.

Egy együttműködési megállapodás üzenet nemcsak a világ, hanem egymás felé is – erről beszélt dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora azon eseményen, amelyen az intézmény nevében aláírta a dokumentumot Szilvai József Attilával, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával. Hozzátette: az egyetem érzékenyen figyel a gazdaságra, amelynek része az is, hogy kutatási-fejlesztési és innovációs feladatokat vállal. Példaként az autonóm közlekedési rendszerekkel kapcsolatos kutatásokat említette, ami az egyik együttműködési terület lehet a Magyar Közúttal, ugyanis az önvezető járművek elterjedése szükségszerűen az infrastruktúrát is érinteni fogja.

Szilvai József Attila – egyébként az egyetem egykori hallgatója – azt emelte ki, hogy cégük számára Széchenyi-egyetem mindig fontos partner volt, hiszen szakembereik jelentős hányada a győri intézményben végzett, és közös projektek sorában működtek együtt. Úgy vélte, hogy az önvezető forradalom társaságukat is óriási kihívások elé állítja, amelyre a megoldásokat együtt kell megtalálni. Megjegyezte: a kutatásokat már csak ezért is fontosnak tartják, s emiatt tagjai többek között a Mobilitás Platformnak és nemzetközi projekteknek egyaránt.

Az együttműködés alapja az egyetemen meglévő tudás, valamint a társaság szakmai, gyakorlati tapasztalatainak az összekapcsolása. Ezzel a mérnökképzés színvonalának emelése mellett a mérnök, művezető és informatikus utánpótlás biztosítása kiemelt célkitűzés lett. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a felsőfokú műszaki képzés elengedhetetlen részéhez, a gyakorlati tapasztalatszerzéshez nyújt segítséget. A megállapodásnak szintén része a Közutas Ösztöndíjprogram. Erről Honti József, a cég emberierőforrás-menedzsment osztályának vezetője elmondta: az ösztöndíjat pályázat alapján, általában egy-másfél évre nyújtják, jelenleg mások mellett négy széchenyis hallgatónak. Hozzáfűzte azt is, hogy intenzíven zajlik a duális képzési program előkészítése.

Az eseményen dr. Makó Emese egyetemi docens, a Közlekedésépítési és Vízmérnöki Tanszék vezetője a már eddig is meglévő kapcsolatot részletezte. Beszélt a kutatásokról, az útügyi szakmérnöki képzésről, illetve arról, hogy a hallgatók gyakran töltik gyakorlatukat a Magyar Közútnál, illetve készítik diplomadolgozatukat a céggel együttműködve. „Az oktatás minőségét szeretnénk javítani az ipari kapcsolatokkal, a gyakorlatorientált képzésekkel” – szögezte le. Dr. Borsos Attila egyetemi docens, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar tudományos dékánhelyettese külföldi tapasztalataira hivatkozva kifejtette: az ilyen típusú együttműködés egyedülállónak számít, Nyugat-Európában többnyire európai uniós projektek kapcsán alakul ki szorosabb kapcsolat az egyetemek és a gazdasági szervezetek között.

Hancz Gábor
Televíziós szerkesztő: Pulai Sarolta

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #Széchenyi István Egyetem |