Jókedvűen hangolnak a tanévkezdésre

Több mint fél év után újra megtelt hallgatókkal az egyetem campusa

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2021.09.03. 17:39

Több mint fél év után újra megtelt hallgatókkal a győri Széchenyi István Egyetem campusa: közel ezer résztvevővel már javában zajlik a Gólyahét, az intézmény elsősöknek szervezett tábora. Az idei eseményen is színes programokkal, szórakoztató és informatív elemekkel egyaránt megtűzdelve készítik fel az újoncokat az elkövetkező évekre.

Szerdától szombatig a gólyáké a főszerep Győrben: megérkeztek a Széchenyi István Egyetem campusára az intézmény elsőéves hallgatói, akik a szervezőkkel és a felsőbb évesekkel együtt majdnem ezren jókedvűen hangolnak a tanévkezdésre. Erre meg is van minden okuk: a többségük tavaly november óta nem találkozott egymással személyesen, hiszen a járványügyi korlátozások miatt csupán távoktatás keretében, az online térben érintkezhettek egymással.

Az idei évben a csapatoknak egy-egy ország témáját kell bemutatniuk (Fotó: Májer Csaba József)

Emlékezetes, hogy a tavalyi évben a pandémia okán jelentős óvintézkedésekkel zajlott a tábor: a programokat szabadtéren szervezték, ügyeltek a távolságtartásra, kötelező volt a fertőtlenítés, és naponta többször is testhőmérséklet-mérésen kellett részt venniük a gólyáknak, amelyet fegyelmezetten be is tartottak. Ezúttal – az oltásoknak köszönhetően – némileg lazább körülmények között ismerkedhetnek egymással a frissen érkezett hallgatók.

Az idei szabályokról a főszervezőktől érdeklődtünk.

Ugyan nem lett volna kötelező, csupán minisztériumi ajánlás volt, de mi már a nulladik pillanatban, az esemény meghirdetésekor kikötöttük, hogy csak védettségi igazolvány birtokában lehetséges részt venni a rendezvényen” – felelte kérdésünkre Maczkó Márton, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Elnöke, mindezt azzal kiegészítve, hogy ennek ellenére regisztrációkor mindenki csak lázmérés ellenében léphetett be a tábor területére, de szerencsére senkinél sem tapasztaltak kiugró értékeket. Mindemellett csakúgy, mint tavaly, a szervezők idén is figyeltek a higiéniára, így mindenki számára biztosítanak egy saját, többször használatos műanyagpoharat, csökkentve ezzel a fertőzés veszélyét.

A fiataloknak nem szegték kedvüket az előírások, ugyanis rekordszámban jelentkeztek a Gólyahétre – olyannyira, hogy pótregisztrációt is kellett hirdetni.

Eleinte picit tartottunk attól, hogy a kötelező oltás némileg visszaveti az érdeklődést, ám nagyon hamar kiderült, hogy alaptalanok voltak a félelmeink. A felsőbb évesekkel és a szervezőkkel együtt 950-en regisztráltak az eseményre. Teljes házzal megyünk” – szögezte le Schöll Ákos, a tábor vezetője.

A bulik és koncertek sem maradhatnak el (Fotó: Májer Csaba József)

Az esemény idei legnagyobb újdonsága a helyszínek területén keresendő: a Bridge Hallgatói-Oktatói Klub jelenleg energetikai korszerűsítés alatt áll, így a koncertek ezúttal a Győr Városi-Egyetemi Csarnokban kaptak helyet. A kivitel a következő: a küzdőtér közepén felállítottak egy hatalmas térelválasztó falat, melynek egyik oldalára a színpad került, a másik oldalát pedig szabadon hagyták, többek között a sportvetélkedők számára. Az első két este tapasztalatai alapján a helyszín remek választás volt: telt ház és frenetikus hangulat fogadta a fellépőket.

Dr. Kovács Zsolt kancellár (Fotó: Májer Csaba József)

A tábor szerdán dr. Kovács Zsolt kancellár köszöntőjével kezdődött, aki üdvözölte az egyetem legifjabb polgárait. Hangsúlyozta, az elmúlt másfél év az egyetem életében is nagyon nehéz időszak volt, ezért különösen örül, hogy ismét megtelt élettel a campus és újra van lehetőség hallgatói programokat szervezni. Mindez azért fontos, mert az egyetemi évek óriási jelentőséggel bírnak egy ember életében és a szakmai ismeretek megszerzése mellett a szabadidő értékes eltöltése ugyanolyan fontos. Hosszasan sorolta, mennyi sportlehetőség, hány és hány hallgatói szervezet, milyen sok program közül választhatnak azok, akik a Széchenyi István Egyetemnek szavaztak bizalmat.

A Széchenyi István Egyetem célja, hogy magas színvonalú képzést és értékes diplomát biztosítson hallgatóinak. A képzéseink gyakorlatorientáltak, így az ipari tapasztalatokat, a munkaerőpiaci igényeket is be tudjuk vonni az oktatásba. Emellett támogatjuk a kreatív törekvéseket, lehetőség van nálunk startup vállalkozást létrehozni, úgyhogy aki nem akar alkalmazott lenni és van egy jó ötlete, lehet már túl lesz egy ötvenmilliós befektetésen, mire eljut a diplomáig” – szemezgetett az egyetem nyújtotta lehetőségekből a kancellár, és arra buzdított mindenkit, éljenek ezekkel és legyenek sikeresek a szakmájukban és magánéletükben egyaránt.

Ahogyan Győrben elrajtolt a Gólyahét, úgy Mosonmagyaróváron a Balektábor is. Mészáros Zsófia, a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke portálunknak elmondta, a balekoknak elsősorban a Cserháti-kollégium udvarán szerveznek programokat, vetélkedőket. Az összetartozást példásan demonstrálva az óváriak – a hagyományokhoz hűen – a pénteki napon Győrbe érkeznek, hogy a többiekkel együtt mulassanak egy utolsót a „becsengetés” előtt.

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #gólyatábor | #Győr | #Széchenyi István Egyetem |