Több cserbenhagyás is történt az elmúlt napokban Győrben – a rendőrség most a lakosság segítségét kéri. Az egyenruhások tanúkat keresnek, akik látták a baleseteket, vagy információval rendelkeznek az ismeretlen sofőrökről.
Parkoló autóban okozott kárt
Győrben a Kandó Kálmán utcában szeptember 29-én 7 óra és 15 óra 50 perc között egy ismeretlen rendszámú és gyártmányú jármű tolatás közben nekiütközött a 10-es számú épület előtt várakozó zöld színű Suzuki MZ típusú személygépkocsi bal elejének, amelyben kárt okozott.
Gyalogos sérült a balesetben
Szintén Győrben október 11-én 19 óra 30 perc körül egy fehér színű, zárt-dobozos kistehergépkocsi a Szauter úti Praktiker parkolóból vezető üzemi útról a Szauter útra szándékozott kikanyarodni, a Jereváni út felé. A jelzőlámpa zöld jelzésére a kanyarodást megkezdte, azonban nem adott elsőbbséget az ott lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen szabályosan áthaladó személynek, és az autóval neki ütközött. A balesetben a gyalogos megsérült, a sofőr a helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyta.
A pláza parkolóban okozott balesetet
Győrben, a Vasvári Pál utcában található Pláza parkolójában közlekedett ismeretlen sofőr október 12-én 20 óra 30 perckor, ismeretlen rendszámú és típusú személygépkocsival.Feltehetően figyelmetlenségből neki ütközött a parkolóban álló sötétszürke színű Mazda gépjárműnek, amelyet megrongált.
A baleseteket követően az ismeretlen sofőrök a helyszínről adataik hátra hagyása nélkül elhajtottak.
A lakosság segítségére számítanak
A fenti balesetek okozóinak azonosítása, illetve a körülmények tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a 9026 Győr, Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén.
Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon is.