Halló, halló itt rádió...

Szól a rádió!

Fotó: Ács Tamás
Földvári Gabriella
2021.12.01. 12:24

„Halló, halló, itt rádió Budapest” - 1925. december elsején hangzott el az ünnepi bejelentés, amely a magyar rádiózás immár 96 esztendős történetének kezdetét jelezte. Ebből az alkalomból a Győri Ipartestület székházában kiállítással egybekötött megemlékezést tartottak szerdán.

A megnyitó az egyik kiállított készüléken felhangzó, a rádió régi szignáljának felhangzásával kezdődött, amely visszarepítette a résztvevőket a múltba. Opra Vilmos nyugalmazott hangmérnök, gyűjtő, rádiójavító portálunknak elmondta: amikor először megszólalt a rádió, akkor még nem voltak készülékgyárak, amatőrök rakták össze a rádiókat különböző alkatrészekből, így mindegyik egyedi gyártmányú volt, külön állt maga a rádió és a hangszóró – ezekből is láthatunk példákat a kiállításon.

Az 1920-as évek végétől a háború kezdetéig hazánk volt az egyik legnagyobb készülékgyártó Európában, de sajnos ebből az időből nagyon kevés maradt meg, mert először a németek, majd az oroszok zúzatták be őket. A háború után, az 50-es évektől aztán újból rengeteg rádiót gyártottak. A tárlat legérdekesebb darabja, a 30-as évek végéről származó, úgynevezett térképes rádió, amelyről nem tudni, hogy hol készült, mert akkor Ausztria már nem létezett, a térképen pedig azt látjuk, hogy Németország Magyarországgal határos.

„Két gyűjtői korszakom volt, gyerekként kalapáccsal vertem szét a rádiókat, hogy megnézzem, mi van belül, honnan jön a hang, majd 30 évesen rájöttem, ezt jóvá kell tennem és gyűjteni, javítani kezdtem a régi készülékeket. Jelenleg mintegy 200 darab áll a garázsomban.” – mesélte Opra Vilmos. A győri gyűjtők az Ipartestület támogatásával azt szeretnék elérni, hogy egy állandó kiállításon mutathassák be készülékeit.

Hancz István, az Ipartestület titkára elmondta, először 1994-ben a Pattantyús Ábrahám Szakközépiskolában szervezett rádiókiállítást a Győri Ipartestület és azóta minden évben megemlékeznek a a magyar rádiózás létrehozásáról. Dr. Horváth László Ferenc, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum nyugalmazott igazgatója felelevenítette a rádiózás történet.

Radnóti Ákos alpolgármester pedig megnyitójában arról beszélt, hogy fontosnak tartja, hogy ápoljuk, őrizzük a hagyományainkat és így van ez a régi rádiók esetében is, minél több embernek meg kell ismernie milyen múltja van a rádiózásnak hazánkban. Az alpolgármester hangsúlyozta, ő maga is menti, gyűjti a régi készülékeket, még ha nem is szólalnak meg, a múlt értékeit képviselik számára.

Az ünnepségen az IPOSZ aranyozott emlékérmét vehette át Opra Vilmos, a kiállítók és a résztvevők pedig emléklapot kaptak, a Győri Ipartestület és Győr város 750. jubileumi logójával ellátva.

Fotó: Ács Tamás

Televíziós szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #galéria | #Győr+ TV | #híradó | #ipartestület | #rádió |