
Az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 80. évfordulója alkalmából diákoknak szervezett emlékműsort a Mensch Nemzetközi Alapítvány. A fiatalon meggyilkolt Szenes Hanna történetét a film, a színház és a zene ötvözésével mutatták be a közönségnek, akiket láthatóan megérintett az előadás.
Nyolcvan évvel ezelőtt, január 27-én a szovjet hadsereg felszabadította a második világháború legnagyobb megsemmisítő helyét, az auschwitzi koncentrációs tábort. Az ENSZ 2005-ben ezt a napot a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította.


Sándor Virág, a Mensch Nemzetközi Alapítvány igazgató tanácsának tagja a Győr+ Médiának kiemelte: „A Kaliforniában élő, győri származású Steven András Geiger, a Mensch Nemzetközi Alapítvány igazgatójának elsődleges célja az volt, hogy bemutassa a diákoknak a történteket, s ezzel arra nevelje őket, hogy többet ne fordulhasson elő, ami akkor előfordulhatott. Mivel az antiszemitizmus legfőbb fegyvere az oktatás, ezért a mai napra 600 általános és középiskolást, valamint a Széchenyi Egyetem hallgatóit hívtuk meg a Győri Nemzeti Színházba. Jelen vannak még a győri és a mosoni hitközség, a pápai kulturális egyesület tagjai, valamint a Magyar-Izraeli Baráti Társaság vezetősége, Győr polgármestere és a történelmi egyházak képviselői.”




Sándor Virág azt is elmondta: Auschwitzba 1,3 millió embert hurcoltak el, közülük 1, 1 millióan ott lelték halálukat. Köztük voltak Steven András Geiger rokonai, akiknek az emlékére egykori lakóhelyükön, a Széchenyi tér 3. szám alatt botlató köveket állíttatott.


Pintér Bence polgármester köszöntőjében szólt arról, hogy négyezer-ötszáz győrit deportáltak Auschwitzba, akik közül mindössze nyolcszázan tértek haza. Nem beszélünk eleget erről. Pedig Győr egy olyan város, aminek az alapjait, azt az ipart, amire ma büszkék vagyunk, zsidó honfitársaink rakták le. A mi felelősségünk az, hogy örökké beszéljünk arról, ami történt. Ez az emlékezés a kötelességünk.



Ezután bemutatták a Sabbathsong Klezmer Band Percek Tánca című darabját. Az együttes Magyarországon elsőként dolgozta fel a 23 évesen megölt költőnő, Szenes Hanna életét egy zenés játékban, mely egyedülálló módon ötvözi a film, a színház és a muzsika élményét.

