Hullámok - Gülch Csaba emlékére

Szerelem versben és diópác grafikában

Fotó: Ács Tamás
Földvári Gabriella
2022.01.28. 19:20

Gülch Csaba költő megírta szerelmes verseit, Borbély Károly pedig lefestette érzéseit. Mintegy harminc évvel ezelőtt történt mindez.

Hullámok címmel az akkori Vár Art Galériában kiállításon, a Hazánk Kiadó gondozásában pedig album formájában mutatták meg a nagyvilágnak akkor közös munkájukat. Most egy szomorú apropó kapcsán a festőművész kiállítja Hullámok című grafikai sorozatát, mellette pedig Gülch Csaba versei olvashatók.

Borbély Károly tárlata pénteken este nyílt meg a Kisfaludy Károly Könyvtárban, ahol a festőművész így fogalmazott: „Gülch Csaba 1993. tavaszán elém tett egy huszonegy versből álló sorozatot és ezt mondta: Tessék Károly, ez az én verzióm a szerelemről. Rajzold meg most mellé a tiedet! De ne illusztrációk legyenek, hanem önálló lapok! A te érzéseid, a te változataid. Így született meg a „Hullámok” grafikai sorozata Csaba versei mellé.  Először 1993-ban mutattuk be a képeket a versekkel és azóta sem látta senki, még én sem, hiszen egy mappában voltak elzárva. Most úgy gondolom, hogy tavaly eltávozott barátunkra emlékezve bemutatom őket még egyszer, hiszen azóta felnőtt már egy generáció. Lássuk, mit mondanak a versek, mit mutatnak a képek ma!”

Borbély Károly elmesélte, hogy a munkához kapott egy remek ecsetet, amelynek szép nyoma volt és úgy gondolta ehhez leginkább a diófapác lágy barnái, árnyalatai illenek. Alkotás előtt sokszor végigolvasta a verseket, de azok nélkül kezdett el dolgozni, végül megnézte, melyik kép, melyik vershez illik. Mintegy három hónapos szédületben készültek a képek. Önálló alkotások, de mégis együtt élnek a versekkel.

Keszei László András újságíró a kiállítás megnyitón kiemelte: „Károlynak volt bátorsága újraélni az egykori történéseket. Volt ereje belenézni az idő szemébe, amiben azt látta, hogy amit akkor közösen létrehoztak, az majd 30 év után is igaz. Ennyi idő elteltével is valóságos, és legalább gondolatban legyen újra az, ami volt. Ne csak az anyag, a szó emlékezzen, hanem mi is újra, mintha meg tudnánk állítani kicsit az időt és visszaforgatni azt, ami visszaforgathatatlan.„

A kiállítás ingyenesen megtekinthető február 21-ig, hétköznapokon 13:00-16:00 óráig. Ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Galéria: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid