Zöldterület fejlesztés

Szépül a vízivárosi tavak környéke

Szöveg és fotó: J. Kovács Andrea
2022.12.13. 12:09

Két aprócska tó és környéke várja a levegőzni és sétálgatni vágyókat Vízivárosban. A zöldterület fejlesztéséről Bárány István önkormányzati képviselő számolt be a Győr+ Médiának.

„Ez a másfél hektárnyi rész úgy jött létre, hogy a városfejlesztők területeteket adtak át az önkormányzatnak és záportározót alakítottak ki. Természetesen nem így nézett ki, mint most. A mai állapot eléréséhez még több száz köbméter földet idehordtunk. A szállításban és az elterítésben segítettek a lakótelepet, valamint az utat építő cégek és a Győr-Szol. Még mindig van mit tenni, hogy mindenhol eltűnjenek a nagy szintkülönbségek, a hepehupák és karbantartható zöldfelület alakuljon ki. Most a két tó közötti térre egy fedeles ülőpadot és asztalt, négy kiülő padot és négy hulladékgyűjtőt helyeztünk ki, melyeket a képviselői keretemből finanszíroztam” – mondta a képviselő.

Bárány István azt is hozzátette, hogy jövőre a tó másik oldalán folytatják a rendezést, majd füvesítenek. A cél az, hogy mindkét tavacska kényelmesen és teljesen körbejárható legyen, ezáltal szép természeti környezetben pihenhessenek az itt élők.

A környéket kedvelik a kisgyermekesek, sokan kutyát sétáltatnak, de a közeli óvodából is hoznak csoportokat, hogy a kicsik megfigyelhessék az itt élő növényeket, madarakat.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #Győr+ TV | #híradó | #tó | #Víziváros |